Civilization Complete szeptemberben

Vágólapra másolva!
Idén szeptemberben tervezi kiadni az Atari és a Firaxis Games a Civilization sorozat legújabb epizódját, a Civilization Complete elnevezésű csomagot. A kiadás nem tartalmaz új Civ játékot, viszont egyaránt megtalálhatjuk benne a Civilization 3-at, valamint annak két kiegészítőjét.
Vágólapra másolva!

Sid Meyer kétségtelenül a legismertebb játékfejlesztők közé tartozik, ahogyan legnépszerűbb játéksorozata, a Civilization is ringbe szállhat a legismertebb PC-s program titulusáért. A Civ sorozat eddig három epizódot ért meg, melyek közül a harmadik nem aratott akkora sikert, mint elődei, de azért a veterán Civilization rajongóknak számos kellemes órát szerzett. Ezen felbuzdulva döntött úgy az Atari és természetesen Sid Meyer, hogy érdemes lenne kijönni egy olyan csomaggal, melyben megtalálható a Civilization 3, valamint kiegészítői. Az ötlet szeptemberben realizálódik, mikor mindössze negyven dollárért beszerezhetjük a Civilization Complete című egyedi kiadást. Az eredeti ötletnek megfelelően az alapjáték mellett a két addon, a 2002-ben napvilágra került, immár többjátékos lehetőséget is kínáló Play the World és a 2003-mas, a multiplayert tovább csiszoló Conquests is a csomagban lapul majd. Ami a Civilization széria negyedik részét illeti, továbbra is csak annyi információt tudunk róla, hogy készül.