Készül a Dungeon Lords demója

Vágólapra másolva!
Várhatóan szeptember első hetében érkezik meg az a bemutató, melyet feltelepítve - a DreamCatcher készülő szerepjátékát -  a Dungeon Lords lehetőségeivel ismerteti meg a játékosokat. A többek közt D.W.Bradley közreműködésével készülő RPG különlegessége, hogy a kalandokat "belső" nézetből élhetjük át.
Vágólapra másolva!
A játék hivatalos oldalahttp://www.dreamcatchergames.com

Az Elder Scrolls sorozat harmadik epizódja, a Morrowind megmutatta, hogy lehet úgy is színvonalas szerepjátékot készíteni, hogy a világot, mely otthont ad kalandjainknak, első személyű nézetből szemlélhetjük. Hasonló megoldással találkozhattunk a Wizardry nyolcadik részében is, habár ott az irányítás egyáltalán nem hasonlított egy FPS-ben megszokotthoz. A Dungeon Lords című programban viszont nagyon is hasonlít, sőt, akár úgy is érezhetjük, hogy egy Doom-klónba keveredtünk bele.
A különbség az, hogy a kalandjainkat hagyományos RPG szabályok rendezik egységbe.
Hogy miért pont a Wizardryt említettük? Pusztán azért, mert a Dungeon Lords fejlesztését is az a D.W.Bradley segíti, aki a Wizardry sorozat megszületésénél is bábáskodott. Hogy pontosan miként fest majd ez az FPS-RPG hibrid, arról pontosabb képet kaphatunk szeptember elején, a játék demójának megjelenésekor.