Logitech: PC-egerek gyerekeknek

Vágólapra másolva!
Az ismert perifériagyártó kifejezetten gyerekeknek szánt, többek között katicabogár alakú számítógépes egereket mutatott be. Az új optikai egereket az USB porthoz kell csatlakoztatni, és már használhatók is.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A Logitech gyerekeknek szánt számítógépes egerei kétféle típusban lesznek kaphatók: ezek egyike egy katicabogarat, a másik pedig egy rögbilabdát formáz. A speciális perifériákat a gyártó abszolút az ifjú felhasználók kézméretéhez igazította, térfogatuk csupán kétharmada a hagyományos egerekének.

A Ladybug és Football fantázianéven piacra kerülő modellek optikai egerek, azaz nincs bennük golyó, amely koszolódhatna. Az egereket a PC USB portjához lehet csatlakoztatni, s meghajtóprogramok telepítése nélkül használatba lehet venni őket, bár extra testreszabási funkciókhoz a gyártó saját konfigurációs programot is kínál. A gyerekeknek szánt egerek a jövő héttől lesznek kaphatók az USA-ban, 20 dollár körüli áron.