Cos Russo megkésett kalandjátéka

Egy tehetséges művész, Cos Russo gondolt egyet, és maroknyi csapatával nekifogott egy különleges, bizarr kalandjáték leprogramozásához. Az Alida című program ügyes kis próbálkozás lenne, de sajnos a műfaj élvonalába tartozó játékokkal nem veheti fel a versenyt.

Sajnos már leáldozott a csillaga a kalandjátékoknak, mely a kilencvenes években ragyogott a legmagasabban. Az utóbbi években mintha feléledni látszott volna a műfaj, de az újonnan készült játékok a Syberia kivételével nem futottak be, minek következtében ismét hanyagolni kezdték a fejlesztők a kategóriát. Azért akadnak próbálkozók, mint amilyen a Dejavu World által írt Alida, de elnézve ezeket a játékokat, az ember inkább visszanyúl a kilencvenes évek klasszikusaihoz.

A játék elején egy setét képernyővel találjuk magunkat szembe, mely lassan átadja helyét a játék eseményeit és kalandjait rejtő szigetnek Alidának. Amint a sziget láthatóvá válik szemeink előtt, egy meglehetősen fagyos női hang tájékoztat bennünket kalandunk fő céljáról. Az ismeretlen hölgy hangjának fagyos tónusa érthető, mivel a feladatunk nem más, mint megtalálni a szigeten elveszett férjét, Arint. Hogy ki is ez az Arin, azon kívül, hogy a hölgy férje, mit keresett a szigeten, és egyáltalán miért is találjuk meg azon kívül, hogy ez a játék célja, nem derül ki. Ez a vonulat egyébiránt végighúzódik az egész játékon, vagyis sosem próbálja meg a program az embert érzelmileg is a feladatok teljesítésére ösztönözni.

Ami ezt a bizonyos szigetet illeti, az egész földdarab nem más, mint egy hatalmas vidámpark, mely ráadásul egy gitár alakját viseli. Ez nem meglepő, mivel a parkot egy néhai rockbanda hozta létre, kik szintén az Alida nevet választották maguknak. Az mondjuk azért kicsit durva, hogy egy egész szigetet átformáljanak gitárrá, de ezt most hagyjuk. Mint később kiderül, Arin, a lerobbant vidámparki játékokkal, barlangokkal és minden más természetellenes formációval tarkított szigeten eltűnt fickó nem más, mint ennek a bizonyos bandának az egykori tagja, aki fantáziát látott a park felélesztésében, és ezért utazott a szigetre. Ez persze igazából még nem válasz, hogy miért is mentsük meg, és jobb lenne, ha már a játék elején kiderült volna, de lépjünk túl ezen a furcsa részleten is.

A cikk elején panaszkodtunk a mai kalandjátékokra, melyek kétségtelenül nélkülözik az újdonság varázsát, viszont legalább grafikailag igazodnak a kor követelményeihez. Nos, ami az Alidát illeti, ezt sem teszi. A programban karakterünk folyamatosan halad oldalirányban, ami az egésznek egy side-scroling lövöldözős játék érzetét adja. A környezet kétdimenziós, ami még nem is lenne baj, ha a fejlesztők több időt szenteltek volna az objektumok kidolgozására. Azok a vidámparki gépezetek, melyekkel a kalandok során találkozunk, és amik működtetésére időnként szükségünk lesz, szintén csak két dimenzióban "pompáznak", és csak néhány alkatrészük mozgolódik, ha hozzájuk érünk.

A kalandjátékok egyik fontos eleme a fejtörők (puzzle) megoldása, de azért ezek csak kiegészítik a történetet, és színesítik a játékot. Legalábbis egy színvonalas kalandjátékban, mert az Alidában kissé túl nagy hangsúly kerül ezekre a rejtvényekre. Maguk a fejtörők legalább logikusak, noha első látásra biztosan rendkívül kaotikusnak tűnnek. A probléma az, hogy azon kívül, hogy előttünk vannak, nem érzünk semmi komoly késztetést a megfejtésükre. Ráadásul a legtöbb puzzle megfejtéséhez ide-oda kell rohangálnunk a méretes szigeten a képernyők között.

Az irányítás nem túl bonyolult, vagyis elegendő az egérrel a képernyő valamelyik szélére böknünk a tovahaladáshoz, vagy rámutatnunk egy gépezetre, ha be akarjuk kapcsolni. A probléma ezen a téren az, hogy a tovahaladást jelző egérmutató akkor sem változik meg, ha történetesen nem mehetünk egy bizonyos irányba. Egy adott képernyőn ez még csak kellemetlen, viszont idővel teljesen elveszti az ember a tájékozódási érzékét.

Az Alida értékelésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a játékot szinte teljesen egyedül írta a Dejavu lelke, Cos Russo, aki a programok készítése mellett zenével - ki hitte volna - és még más művészetekkel foglalkozik. Ha csak erre tekintünk, akkor le a kalappal a próbálkozás előtt, igen ám, csak Russo mester bedobta a játékot a zavarosba, olyan alkotásokkal mérkőztetve, mint az említett Syberia vagy az aranykor klasszikusai. Így viszont kénytelenek vagyunk ezen programokkal összevetve értékelni alkotását, mely bizony elmarad a kategóriában elvárható színvonaltól.

Rendszerkövetelmény:

Processzor	P2 300
RAM	128 Mbyte RAM
HDD	290 MB