Elkészült a SuperPower második része

Vágólapra másolva!
A DreamCatcher Games bejelentette, hogy elkészült a SuperPower című stratégiai játék második része. A programban a játékos a világ szinte bármely országának irányítását a kezébe veheti, melyet megpróbálhat békés úton, vagy háborúk során a többi náció fölé emelni.
Vágólapra másolva!

Minden egyes kategóriának vannak olyan részhalmazai, melyek az adott műfaj popularitása ellenére is csak rétegjátékoknak számítanak. A rendkívüli népszerűségnek örvendő stratégiai kategórián belül ebbe a csoportba tartoznak azok a munkák, melyek összetettségükkel csak egy szűkebb rétegnek jelentenek felhőtlen szórakozást. E programok egyik legszínvonalasabb képviselője volt a DreamCatcher által forgalmazott GolemLabs stratégia, a SuperPower, melynek a napokban készült el a második epizódja. A folytatásban a világ szinte minden országa - egészen pontosan 193 nemzetnek - miniszterelnökének, vagy éppen királyának a foteljébe beülhetünk, megpróbálva az országot a nép javára kormányozni. A sikerhez rendelkezésünkre állnak a diplomácia fegyverei, de ha így nem jutunk egyről a kettőre, akkor akár éles fegyverekkel is megpróbálhatjuk kivívni a szomszédok elismerését. Minden siker alapja azonban a gazdaság, melynek igazgatása szintén a nyakunkba szakad a lakosság szociális problémáival egyetemben.