Rengeteg újdonság a Lineage II ingyenes kiegészítőjében

Vágólapra másolva!
Meglehetősen sok új elem kap helyet az NCsoft által fejlesztett Lineage II kiegészítőhöz, az Age of Splendorhoz. Az újdonságok közt találkozhatunk új területekkel, tárgyakkal, fegyverekkel, szörnyekkel, szakértelmekkel, melyek mellé még öt minijáték is befért a kiegészítőbe.
Vágólapra másolva!

Európában és Észak-Amerikában talán nem aratott akkora sikert a Lineage folytatása, mint Ázsiában, de ennek ellenére nagyon sokan várják már a második ingyenes kiegészítőt, az Age of Splendort. Az addon igazán nem szűkölködik majd újdonságokban, hiszen mintegy ötszáz megabájt anyaggal bővíti a winchesterünkre felpakolt játékot. Tekintsük át röviden, hogy miben is változik a Lineage II a csomag feltelepítése után: egyfelől a kastélyok tulajdonosai közvetlenül is hatást gyakorolhatnak a továbbiakban a vár körüli birtok gazdaságára, azáltal, hogy vetőmagot adományoznak vagy adnak el a földeken dolgozó parasztoknak. Bekerült a kiegészítőbe öt minijáték, melyek közül kiemelésre érdemes a játékosok közti csetepaték lebonyolítására létesített Kolosszeum, valamint a pénztárcánk vastagítására szolgáló szerencsejátékok. Ha mindez nem lenne elég, akkor számos új szörny, szekértelem, varázslat, küldetés és kincs teheti teljessé örömünket.