Szabad helyszínválasztás az Earth 2160-ben

Vágólapra másolva!
Harmadik részéhez érkezett a Reality Pump és a Zuxxez sorozata, az Earth 2140 című programmal kezdődött valós idejű stratégiai széria, melynek legújabb epizódjában ismét a halálra ítélt Föld elhagyására készülő frakciók közötti harcba csöppenünk bele.
Vágólapra másolva!

Vessünk először egy pillantást arra a meglehetősen komor jövőképre, melyet a Reality Pump vázol fel elénk kedvelt sorozatuk legújabb installációjában. A Föld a huszonkettedik században sok mindenre alkalmas, de az élet fenntartására már aligha; igen, a környezetszennyezéssel és a háborúkkal sikerült az emberiségnek annyira tönkretennie szülőbolygóját, hogy aztán kénytelen legyen önkéntes száműzetésbe vonulni a világűrbe. A humán faj központjává a Mars vált, de a vörös bolygó mellett más területekre is betette a lábát. A nagy cél egy virágzó bolygó, az Új Éden megszerzése, melyet azonban egy technológiailag sokkal fejlettebb faj birtokol. Az emberek persze nem lennének emberek, ha összefogva szállnának harcba az idegenekkel, amivel szemben frakciókba tömörülve háborúznak egymás ellen.

Összesen három frakció közül választhatunk, melyek az Eurasian Dynasty, a United Civilized States, valamint a Lunar Corporation neveket viselik, és a harcokban alkalmazott taktikáit teljesen eltérnek egymástól. Minden szervezet rendelkezik önálló technológiai fával, minek következtében mindhárman teljesen eltérő egységeket vethetnek be a harcokban, amiket eltérő módon vetnek be, és szintén eltérő utakon fejlesztenek. Más és más nyersanyagokat kutat és bányász majd a három csoport, és ezeket más és más lelőhelyekről nyerik majd, úgyhogy ezt a stratégiát tényleg érdemes lesz minden csoport mögött állva végigjátszani.

A sokszínűség természetesen az épületekre is érvényes. Vegyük például a Lunar Corporationt, mely talán a legfurább építményeket vonultatja fel. Az ő bázisuk olyan egységeket gyártó, illetve a fejlesztésekért és védelemért felelős épületekből állnak, melyek legtöbbjét egymásra építhetik. Ennek nagy előnye, hogy kis helyen létesíthetnek bázist, viszont komoly hátránya, hogy egy alsóbb épület megsemmisülésével az egész torony úgy dől össze, mint a kártyavár. Mondanunk sem kell, az ellenség nem a legfelső építményt veszi majd célba... Velük szemben az Eurasian Dynasty hatalmas gyárkompelxumokat létesít, ami sokkal kevésbé sérülékeny, viszont rengeteg helyet elfoglal. Ennek a gyártelepnek a védelmére mindenképpen falakra van szükség, melyek gyilokjáróján folyamatosan járőröznek a más frakciók turretjeinek megfelelő őrök.

A legtöbb valós idejű stratégiában meglehetősen lineáris játékmenettel találkozhatunk, az Earth 2160-ban viszont annak ellenére szabadon dönthetünk a következő csata helyszínéről, hogy azért a történet sem veszett el a süllyesztőben. Hasonló módszerrel a Warlords Battlecry harmadik epizódjában találkoztunk, ahol a történet bonyolódása mellett mi választhattuk meg, hogy mely térségbe utazunk. Szintén a WB3-ra emlékeztet az a módszer, hogy az egyes bolygókon számos mellékküldetéssel is találkozhatunk. Ezeket nem feltétlen kell teljesítenünk, viszont számos előnyünk származhat abszolválásukból. Ezek a másodlagos missziók időnként igen összetettek lesznek, méghozzá annyira, hogy sokszor több bolygón kell csatároznunk, hogy teljesítsük a feladatot.

Több körökre osztott sci-fi stratégiában találkozhatunk a felbérelhető parancsnokokkal, akiket bizonyos feladatokra jelölhetünk ki. Ez a gondolat felbukkan az Earth 2160-ban is, igaz, itt nem parancsnokoknak, hanem ügynököknek nevezik a segítőket. Ezeket az ügynököket számos feladatra jelölhetjük ki - rájuk bízhatjuk a technológiai fejlesztéseket, az épületek menedzselését, de még unitok vezetésével is megbízhatjuk őket. Ügynökeink ráadásul önálló személyiséggel is rendelkeznek, minek köszönhetően nem mindegyikük tud együttműködni bármelyik kollégájával. Az ügynökök használata egyaránt jól jön a kezdőknek, akik így könnyebben barátkozhatnak a játék egyes részeivel, valamint a profiknak is, kik pedig nagyobb figyelmet fordíthatnak a hadjáratok megszervezésére.

A széria első darabját, az Earth 2140 című próbálkozást sokan elmarasztalták a csúnyácska grafika miatt, melyhez képest a 2150 óriási fejlődést mutatott. A legújabb rész azonban még ennél is nagyobbat lép előre a megjelenítés terén, és az előzetesen megjelent képek és információk alapján nem túlzás szenzációsnak nevezni a játék grafikáját. Ha rendelkezünk egy kellően brutális videokártyával, olyan effektusokban lehet részünk, melyeket talán egyetlen stratégia sem vonultatott fel eddig, az egységek pedig nemcsak részletesek, de még a különféle anyagaik eltérő fényvisszaverése is látható lesz.

Egyértelműnek tűnik a fentiek alapján, hogy az Earth 2160 méltán pályázhat az év stratégiai programjára, hiszen mind játékmenetével, mind a Perimetert és a Spellforce-ot kihívó grafikájával megnyerheti a játékosok tetszését. Mindezek mellett a játék tovább srófolhatja a mércét, mely elérése alapvető feladat lesz a továbbiakban a valós idejű stratégia felé kacsingató fejlesztőknek, mely versenyből csak a játékos kerülhet ki győztesen.