Vissza az állatkertbe

Vágólapra másolva!
A Microsoft Game Studios bejelentette, hogy elkészült a Zoo Tycoon 2 fejlesztése, és november első felében már ki is próbálhatjuk a játékot. A feladat az első részhez hasonlóan egy állatkert gazdaságos működtetése, de ezúttal minden feladattal immár három dimenzióban küzdhetünk meg.
Vágólapra másolva!

Végre elkészült a Blue Fang Games a Zoo Tycoon folytatásával, minden idők egyik legaranyosabb, és leginkább az oktatást szolgáló játékának második részével. A programban a bátor vállalkozóknak a többi tycoon játékhoz hasonlatosan egy gazdasági egységet, jelen esetben egy állatkertet kell úgy igazgatniuk, hogy mind a látogatók, mind az állatok jól érezzék magukat, és mindezek mellett a főnök pénztárcája is egyre vastagodjon. A főigazgató székét megunva leugorhatunk a parkba is, ahol három, az eredetitől teljesen eltérő játékmód vár bennünket. A zookeeper módban az állatok problémáit orvosolhatjuk, a photo safari játéklehetőséget választva fényképeket készíthetünk kedvenceinkről, mely fotókat aztán megoszthatjuk barátainkkal az interneten, de akár látogatóként is bejárhatjuk a parkot. A végére hagytuk a leglényegesebb újítást: a kor elvárásainak megfelelően az egész állatkert immár teljes 3D-ben pompázik!