A World of Warcraft rekordokat dönt meg

Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint negyedmillió példányban kelt el a Blizzard a népszerű stratégiai játék, a Warcraft világán játszódó online szerepjátéka a megjelenést követő huszonnégy órán belül Észak-Amerikában! Az első napon kétszázezer accountot regisztráltak a játékosok, és volt olyan időszak, mikor egyszerre százezren gyűrték a programot.
Vágólapra másolva!

Szinte már a nagy ázsiai online-szerepjátékok sikereit idézik azok az adatok, melyeket a Blizzard hozott nyilvánosságra a régen várt online szerepjátékkal, a World of Warcrafttal kapcsolatban. Arra számíthattunk, hogy sokan áldoznak majd Amerikában a programra, de arról még a Blizzard vezetői sem álmodtak, hogy már az első napon 250000 felhasználó rohan megvásárolni az MMORPG-t. A november 23.-i amerikai megjelenést követő huszonnégy órán belül 200000 játékos regisztráltatta magát, és kedd délután öt órakor százezren barangoltak egyidejűleg Azeroth földjén. Számos játékkereskedő jelezte, hogy már ki is fogynak a készletek, és várhatóan a jelenleg hadrendbe állított szerverek sem bírják sokáig a kalandozni vágyók "támadásait". A Blizzard azonnal megtette a válaszlépéseket, és nyomban hozzákezdett a további, szükséges példányok legyártásához, valamint az új szerverek előkészítéséhez.

Ami minket azonban jobban érdekel, az az európai megjelenés dátuma. A Blizzard ugyan hivatalos napot nem jelentett be, de azt már közölte a játékosokkal, hogy 2005 első napjaiban várhatják, hogy Európába is elérkezik a program.
Többen szkeptikusok, azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet-e különválasztani az amerikai és európai játékosokat, de a kiadó nem engedett abból az álláspontjából, hogy a játék teljeskörű kiszolgálásához külön európai szervereket hozzon létre, angol, német és francia gamemasterekkel: