Újabb támadás az erőszakos játékok ellen

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy Rod Blagojevich, Illinois állam kormányzóját nem elégítik ki azok a kategóriák, melyekkel az ESRB látja el a játékait. Az állami vezető egy önálló törvényjavaslattal állt elő, ami komolyan büntetné azokat a cégeket, amelyek túl agresszív programokat juttatnak el a fiatalokhoz.
Vágólapra másolva!

Többen támadták már az Entertainment Software Ratings Boardot, vagyis az ESRB-t, hogy túlságosan is lágyszívű az agresszív programokkal, sőt, még olyan érvelések is elhangzottak, hogy a bizottság döntéseit holmi üzleti érdekek is befolyásolják. A támadók közé most felsorakozott Illinois állam kormányzója, Rod Blagojevich is, aki egy olyan törvény elfogadtatásán fáradozik, ami az ESRB-től függetlenül kategorizálja a számítógépes, valamint konzolos játékokat. A kormányzó szerint minden eszközt meg kell adni a szülőknek, hogy eldönthessék, mely játékkal játszhatnak gyermekeik, és melyik programok számítanak mát túlságosan is károsnak. Az új törvény nagyon komoly büntetéssel sújtaná azokat a kereskedőket, akik a "csak felnőtteknek" kategóriába sorolt játékokat is eljuttatnák a tizennyolc éven aluli felhasználóknak.