Szoftverközpontot nyitott Indiában a Tesco

Vágólapra másolva!
A brit Tesco szupermarket-hálózat az indiai Bangalore-ban nyitott szoftver-központot, s az idén 770 szakembert terveznek alkalmazni.
Vágólapra másolva!

A központban a számítógépes folyamatirányítás mellett online pénzügyi műveleteket is végeznek majd. Az indiai központ Dél-Korea, Thaiföld és Közép-Európa áruházait fogja kiszolgálni. A Tesco nemzetközi igazgatója szerint a konszern több helyszín megvizsgálása után döntött India mellett. A munkahelyeket a nagy-britanniai Cardiffból, Dundee-ból és Welwyn Garden City-ből telepítik át, a feleslegessé vált dolgozók a Tescón belül máshol kapnak munkát.

A Tesco világszerte 330 ezer főt foglalkoztat, 2400 áruháza van. A társaság azt is tervezi, hogy a jövőben több indiai terméket vásárol. Tavaly 70 millió dollár értékű árut szereztek be Indiában, az idén ez 44 százalékkal növekszik. Az utóbbi időben több multinacionális vállalat telepítette Indiába az informatikai feladatok elvégzését. Bangalore az egyik legnagyobb központ, a térségre az összes indiai kihelyezésből (outsourcing) származó 12,5 milliárd dolláros bevétel 32 százaléka jut.