Újabb akciójáték az Ataritól

Vágólapra másolva!
Tovább bővül idén ősszel az akcióprogramok amúgy is igen bő listája az Atarinak köszönhetően. A szóban forgó játék a TimeShift címen kerül majd piacra, és a főhős az egyes feladatok megoldása során lelassíthatja, megállíthatja, sőt bizonyos esetekben még visszájára is fordíthatja az idő folyamát.
Vágólapra másolva!
Az Atari oldalahttp://www.atari.com

Nehéz eredeti ötletekkel előállni az akcióprogramok kategóriájában, hiszen szinte már miNden lehetőséget kiaknáztak az ezzel a műfajjal próbálkozó fejlesztők. Talán a Saber Interactive-nek, valamint az Atarinak sikerül ez a bravúr az idén őszre ígért TimeShiftben. A főhős mintegy harminc küldetésen keresztül próbálhat meg életben maradni - ehhez felhasználhat megannyi fegyvert, de ami a játék különleges mivoltát eredményezheti, lelassíthatja, de akár meg is állíthatja vagy megfordíthatja az időt. A játék történetéről egyelőre meglehetősen keveset szivárogtatott ki a kiadó, de azt elárulták, hogy egy keresett hollywoodi forgatókönyvíró készíti majd a játék kerettörténetét. Várhatóan a megjelenés sem marad el a tartalom mögött, mivel a Saber saját fejlesztésű háromdimenziós motorját, a Saber3D-t alkalmazza a programban, mely az állítólagosan mind a grafika, mind a fizika területén bővelkedik a forradalmi újításokban.