Mikrochipet ültetnének a törzsvendégekbe

Vágólapra másolva!
Egy brit éjszakai mulató azt tervezi, hogy karba ültetett mikrochip segítségével kíméli meg törzsvendégeit a készpénzes fizetéstől.
Vágólapra másolva!

A skóciai Glasgow "Bar Soba" rizsszem nagyságú "elektronikus pénztárcát" telepítene törzsvendégei karjárba. A lapka egyebek mellett az illető személyi számát és a nevét tartalmazná és a bár be- illetve kijáratánál olvasnák le. "A törzsvendégek lelkesedéssel fogadták az elgondolást" - mondta Brad Stevens bártulajdonos.

A mikrochip egyben belépőjegyként is szolgálna, így a vendégeknek sem készpénzt, sem pedig hitelkártyát nem kellene magukkal vinniük a bárba. Persze a rendszerbe beépítenek egy bizonyos pénzügyi határt, nehogy a vendégek adósságokba verjék magukat hörpintgetésükkel.

Különböző szervezetek bírálják az elgondolást azzal, hogy a mikrochippel túlzásba lehet vinni az italfogyasztást, továbbá, hogy az eljárás adatvédelmi szempontból is meggondolandó.