Új játék a Massive Assault univerzumában

Vágólapra másolva!
A DreamCatcher Games idén áprilisban teszi elérhetővé a Wargaming.net népszerű stratégiájának, a Massive Assaultnak a világán játszódó Domination című programot. A játékban ismét az FNU és a Phantom League közötti konfliktussal szembesülünk. 
Vágólapra másolva!

Máig a legkedveltebb stratégiai programok közé tartozik a munkája, a Massive Assault, ami annak ellenére is igaz, hogy megjelenése után elég sok kritika érte a játékot túl nehéz mivolta miatt. Hogy ennek ellenére mennyire kedvelt ez a program, azt az a Domination is jelzi, mely szintén a Massive Assault univerzumát tárja elénk. A játékban ismét egymásnak feszülnek a két frakció, a Phantom League és a Free Nations Union a játékosok által irányított seregei. A különféle bolygókon folyó harcoknak ezúttal is egyaránt színtere a szárazföld, a víz és a levegő, mely hadszíntereken több új egységet is bevethetnek a parancsnokok. A játék kiadását a DreamCatcher vállalta fel - Amerikában már februárban, Európában pedig áprilisban vethetjük bele magunkat a Dominationbe.