Új pókerjáték a Myelintől

Vágólapra másolva!
Egyre gyakrabban találkozhatunk televíziós közvetítésekben is a pókerrel, mely az idén nyáron egy több platformra elkészülő programban is felbukkan. A Myelin Media és az 5000ft fejlesztőcsapata egy igazi világsztárt, Daniel Negreanut kérte fel, hogy nevét adja a programhoz.
Vágólapra másolva!

Stacked with Daniel Negreanu - ezen a címen mutatja be a Myelin Media az 5000ft fejlesztőinek munkáját, mely a világ minden pontján egyre népszerűbb szerencsejátékkal, a pókerrel foglalkozik. A játék legérdekesebb eleme a karriermód lehet, amiben egyre nagyobb összegeket nyerhetünk, ahogy legyőzzük az olyan világsztárokat, mint a címben szereplő Negreanu, Josh Arieh, vagy a Póker Világsorozat második helyezettje, David Williams. Ne gondoljuk azonban, hogy ez valamilyen könnyű feladat lesz, hisz az ellenfeleket az a Poki nevű mesterséges intelligencia "személyesíti meg", melyet az Albertai Egyetem Poker Research Groupja több mint tíz éven keresztül fejlesztett. Akiknek azonban még ez az alaposan kidolgozott MI sem jelentene kihívást, azok az interneten keresztül is kereshetnek maguknak játékostársat, vagy benevezhetnek a kiadó által szervezendő bajnokságokra. A program valamikor az év elején kerül forgalomba PC-re, Xboxra, valamint Pocket PC-re is.