PC-re is megjelenhet az Area 51

Vágólapra másolva!
Még meg nem erősítette a Midway Games, hogy PC-re is kiadják az Area 51 című akciójátékot, de a program honlapján az Xbox és a PlayStation 2 emblémája mellett feltűnt egy PC logó is. Ami bizonyosnak tűnik, a konzolos változatok az idei év első negyedére készülnek el.
Vágólapra másolva!

Egy PC-s embléma felbukkanása hozta lázba azokat a játékosokat, akiknek konzolos barátaik már sokat áradoztak az év első szakaszában kiadásra kerülő shooterről, az Area 51-ről. A játék honlapján ugyanis felbukkant a PC-s jel is az Xbox, valamint a Sony PlayStation 2 emblémája mellett, amiből többen arra következtetnek, hogy nemcsak a konzollal rendelkező játékosok élvezhetik a Midway programját. A játék a korábban azonos címen megjelent arcade lövöldözős játék nyomdokaiba lép.
A játékosoknak a híres amerikai katonai támaszpontra, az 51-es körzetbe kell behatolniuk, hogy kifürkésszék, mit is rejteget ott tulajdonképpen a kormány. A főszerepben Ethan Cole-lal találkozunk, akinek hangját az X-aktákból megismert David Duchovny adja, de Mulder ügynök mellett más hírességek, többek között Marilyn Manson is közreműködtek a játék elkészültében.

A Midway egyelőre nem erősítette meg a PC-s verzió kiadását, de reméljük, hogy nem valamilyen félreértésről van szó.