Interneten a Galactic Civilizations folytatása

Vágólapra másolva!
Elindította a Stardock a Galactic Civilizations című stratégiai program második részének hivatalos oldalát. A játék honlapja még fejlesztés alatt áll, de máris megtekinthetünk több képet, űrhajók tervrajzait, és még a fejlesztők naplóját is fellapozhatjuk.
Vágólapra másolva!

Az első rész sikerénél nagyobbra számítanak a Stardock fejlesztői. Az, hogy a Galactic Civilization második részével kapcsolatban jobban elnyerik-e a körökre osztott sci-fi stratégiák kedvelőinek tetszését, még nem lehet tudni, de a fejlesztők most semmit sem bíznak a véletlenre.
Nem csak hogy elegendő időt hagynak a fejlesztési munkálatokra - az első bétatesztelési fázis márciusban kezdődik, a kész játékot pedig csak 2006 februárjában próbálhatjuk ki, de már most megkezdték a játék reklámozását egy weboldallal. Hogy a Stardock komolyan gondolja, hogy sikeres játékot készít, azt a most megnyitott honlap is mutatja, mely ugyan még kialakítás alatt áll, de máris felkerült rá több screenshot, több űrhajó tervrajza, valamint a fejlesztők naplójának részletei. A rajongók így folyamatosan nyomon követhetik a fejlesztés fázisait.

A játék lényegében egy megszokott alapra építkezik, amelyet még talán a Master of Orion rakott le, körülbelül 10 éve.
A Galactic Civilization második epizódban a cél lényegében nem változik, vagyis ezúttal is egy csillagközi birodalmat építhetünk ki, de ezt immár több úton is elérhetjük. Az ígéretek szerint minden egyes meghódítandó bolygó egyedi külsőt kap, a játékos pedig kedvére alakíthatja ki saját faját, valamint flottájának egyedi megjelenését.