Sportrészleget hozott létre a Take-Two

Vágólapra másolva!
Egy új részleget hívott életre a Take-Two Interactive 2K Games néven, mely csoport feladata a sportjátékok kiadása lesz. Az első sportág, melyet kiszemelt a Take-Two új leányvállalata a baseball lesz, amiről PC-re és konzolokra is készítenek játékokat.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy nem csak az erőszakos akciójátékokban lát fantáziát a Rockstar Gamest is a soraiban tudó Take-Two Interactive, hanem békésebb témájú programok kiadásával is fel szeretné hívni magára a figyelmet. Ennek megfelelően megalakítottak egy új részleget, a 2K Gamest, mely emblémájával sportprogramok jelennek majd meg PC-re, valamint konzolokra és Pocket PC-re. Az első sport, ami felkerült a 2K Games érdeklődési listájára, a baseball, ami annak apropójából került fókuszba, hogy lejárt a Major League Baseball Players' Association és a Visual Concepts között, hét évig fennálló megállapodás. A Take-Two, pontosabban immár a 2K azonnal megragadta a lehetőséget, és megkezdte a tárgyalásokat az MLB játékosainak szakszervezetével. Ha az újonnan megalakult részleg sikeresen üzemel, a Take-Two forgalma a következő néhány évben akár a duplájára is emelkedhet, legalábbis a vállalat gazdasági szakemberei szerint.