Tűzveszélyes Xbox-kábeleket hívnak vissza

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette, hogy világszerte 14,1 millió Xbox konzol tápkábelét hívja vissza, mivel azok tűzveszélyesnek bizonyultak. Mivel Magyarországon a szoftveróriás hivatalosan nem forgalmazza a játékgépet,  azt javasolja a tulajdonosoknak, a kábelcsere ügyében forduljanak a termék forgalmazójához. 
Vágólapra másolva!

Fotó: --A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy világszerte 14,1 millió darab Xbox játékgép tápkábelét hívja vissza, mivel kiderült, azok egyes esetekben tüzet okozhatnak. A hibás kábelek eddig 30 esetben okoztak balesetet - például bútorokat, szőnyegeket, illetve egyes esetekben a felhasználók kezét égették meg, máskor pedig füst szállt fel belőlük - közölte a szoftvercég.

Az európai piacon a 2004. január 13-a előtt gyártott Xbox konzolok esetében szükséges kicseréltetni az elektromos hálózati kábeleket, egyéb piacokon pedig az 2003. október 23-a előtt gyártott példányok esetén van szükség a cserére. Azokban az országokban, ahol a Microsoft hivatalosan is árusítja a játékgépet, a felhasználók a helyi Xbox-webhelyen rendelhetik meg az új kábelt, melyek a szoftvercég egy-négy hetes határidővel postáz a tulajdonosok számára. A társaság ugyanakkor azt javasolja a hiba által érintett kábellel rendelkező felhasználóknak, hogy az új drót megérkeztéig mindig húzzák ki a konnektorból a játékgépet, amikor éppen nem használják azt.

A visszahívás a Microsoft világszerte eladott Xboxainak jelentős részét, mintegy 70 százalékát érinti. 2004 végéig a szoftveróriás egyébként 19,9 millió darabot adott el a játékgépből világszerte, ebből 13,2 millió darab az észak-amerikai, 5 millió az európai, 1,7 millió darab pedig az ázsiai piacokon kelt el. Az Xboxot az Egyesült Államokban 2001 végén dobta piacra a szoftveróriás, Európában a játékgép 2002 eleje óta kapható.

Magyarországon nem cserél a Microsoft

Mivel Magyarországon a Microsoft hivatalosan nem forgalmazza az Xbox játékgépet, a hazai leányvállalat nem foglalkozik a kérdéses kábelek cseréjével - közölték a cégnél érdeklődésünkre. A Microsoft Magyarország azt javasolja a magyar Xbox-tulajdonosoknak, hogy a kábelcsere ügyében a termék forgalmazóját keressék meg, amelynek nevét és elérhetőségeit az eszköz garancialeveléből olvashatják ki.

A Microsoft által működtetett Xbox.com webhelyen a felhasználók a konzol alján lévő sorozatszámot és gyártási dátumot begépelve leellenőrizhetik, hogy játékgépüket érinti-e a visszahívás. Ugyanakkor az [origo] által kora délután megkeresett konzol-kiskereskedők egyikének sem volt tudomása a kábelekkel kapcsolatos problémáról, így semmiféle megoldást sem tudtak javasolni a hazai Xbox-használóknak.