Az Apple cég bejelentette, hogy internetes zeneboltjának szoftverében javította azt a biztonsági rést, amelynek kiaknázásával meg lehetett kerülni a letöltött fájlokat épített másolásvédelmet.
[origo>play] Zeneáruház
Mint ismeretes, a múlt héten programozók egy csoportja egy PyMusique nevű alkalmazást tett elérhetővé az interneten. A Linux és Windows alá elérhető szoftver lehetővé tette, hogy a felhasználók az Apple cég iTunes nevű online zeneboltjában vásárolt fájlokba épített másolásvédelmet a felhasználók hatástalanítsák, s szabadon másolhassák, terjesszék a jogvédett zenéket. A PyMusique egyik készítője egy, az internetes körökben DVD Jon néven ismert Jon Johansen, egy fiatal norvég programozó, aki 1999-ben a DVD-filmek másolásvédelmét kiiktató programot írt. A DeCSS szoftver publikálásáért egy amerikai filmipari szervezet pert indított ellene, ügye azonban végül felmentéssel végződött.
Az Apple közleménye szerint a cég szakemberei befoltozták az internetes zeneértékesítő rendszer azon hibáját, amely lehetővé tette a másolásvédelem megkerülését. A hiba orvoslása nyomán a PyMusique alkalmazás is használhatatlanná vált. Az iTunes online zeneboltban az Apple mostantól kizárólag olyan zeneszámokat árusít, amelyeket a Mac OS X és Windows operációs rendszerekhez elérhető iTunes lejátszószoftver 4.7-es verziójával lehet lejátszani, a korábbi verziókkal az áruház többé nem kompatibilis. A változtatások nyomán a felhasználók körülbelül 15 százalékának kell majd frissítenie a számítógépén lévő szoftvert ahhoz, hogy újra használni a zeneboltot.
A PyMusique egyik készítője a múlt hét folyamán egyébként úgy nyilatkozott, az alkalmazással elsődleges céljuk az volt, hogy tegyék lejátszhatóvá az iTunes zeneboltban vásárolt zeneszámokat a nyílt Linux operációs rendszer alatt is, melyhez az Apple nem nyújt támogatást. Néhány éve DVD Jon is hasonló érvekkel indokolta a DVD-kbe épített védelem megkerülését biztosító szoftvere elkészítését. Az Apple szóvivője egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a cég tervezi-e, hogy jogi lépéseket tesz a PyMusique készítői ellen.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?