Virtuálisan öregít a speciális szoftver

Vágólapra másolva!
Egy skót egyetem honlapján ingyenes szolgáltatást indított: a látogatók által feltöltött arcképeket digitális technológiával megöregítik. Az elkészült fotón a felhasználók öregkori önmagukkal szembesülhetnek.
Vágólapra másolva!

A világhálón számos honlap ígéri látogatóinak, hogy rendelésre - képileg - megfiatalítja az érdeklődőt legalább tíz évvel, a skót Saint Andrews egyetem Perception nevű laboratóriuma azonban öregítést kínál. A központ kutatói kifejlesztettek ugyanis egy szoftvert, amely megmutatja, milyen lesz egy ember arca, amikor megöregszik. A szolgáltatás ingyenes, talán azért, mert kevesen fizetnének ilyen élményért. Referenciaként a fejlesztők korán meghalt hírességek feltételezett öregkori arcát - többek közt Marilyn Monroe-ét, James Deanét - tették közszemlére honlapjukon. Dean esetében úgy számoltak, hogy a színész valószínűleg hajbeültetéshez, némi ránctalanításhoz folyamodott volna az ifjú évek elszállása után.

Hasonló "fantomképeket" már készítettek kézzel a 60-as évek végén a Beatles tagjairól, a When I'm 64 című daluk kapcsán - sajnos John Lennon és George Harrison nem érte meg ezt a kort -, 1976-ban pedig a Led Zeppelin A dal ugyanaz marad című koncertfilmjének egyik fantázia-képsorán Jimmy Page öregedett meg számítógépes trükk segítségével.

A programhoz a csapat először sok fiatal és öreg arc átlagának matematikai paramétereit állította össze, majd megvizsgálta, milyen átalakulások mennek végbe, míg a fiatal arcból öreg lesz. Nagy vonalakban ezek az átalakulások figyelhetők meg bármilyen arcnál - írja az El País című spanyol napilap. Az öregítésen kívül a skót laboratórium más, kevésbé traumatizáló szolgáltatásokat is nyújt. Át tud például változtatni egy kaukázusi arcot afro-karibire, egy kelet-ázsiait nyugat-ázsiaira. Sőt, női arcot férfira és fordítva. Bárki megtudhatja, hogyan festette volna meg Botticelli, Modigliani vagy El Greco, milyen lenne mint ókori hős, esetleg mint majomember.

Az alkalmazás fejlesztői nem tréfából találták ki az eljárást. "Azért dolgoztuk ki ezt a technológiát, hogy a pszichológusok tanulmányozhassák, hogyan értelmezi az agy az arcokat. Ez nagyon nagy jelentőségű funkció, amely segít bennünket abban, hogy felismerjük, kik a barátaink, hogy kiválasszuk párunkat vagy leolvashassuk az arcokról az érzelmeket" - magyarázta Bernard Tiddeman, a program egyik megalkotója. A szoftvert újabban felhasználják a szabadidőiparban, a plasztikai sebészeti beavatkozások megtervezésében, régóta eltűnt személyek felkutatásában. A honlap keres "arcdonorokat" is, olyan embereket, akik hajlandók kölcsönözni arcképüket a laboratórium kísérleteihez.