2007-ben érkezik a terabájtos merevlemez

Vágólapra másolva!
A Hitachi bejelentése szerint a cég várhatóan 2007-ben fogja piacra dobni 1 terabájt adat  raktározására képes, asztali számítógépekbe szánt merevlemezét.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó közölte, egy újfajta technológia alkalmazásával a jövőben olyan merevlemezeket dobhat piacra, amelyek a jelenlegi típusoknál nagyobb adatsűrűséget kínálnak - azaz azonos méret mellett több adat raktározását teszik lehetővé. Ennek köszönhetően a Hitachi 2007 elején 1 terabájt, azaz több mint ezer gigabájtos, asztali számítógépekbe, digitális videorekorderekbe szánt merevlemezekkel tud majd megjelenni a piacon.

A jelenlegi megoldásoknál nagyobb tárolási adatsűrűséget biztosító technológia révén a vállalat miniatűr, hordozható eszközökben - például az Apple iPod mini zenelejátszójában is - használatos, 2,5 cm átmérőjű merevlemezekből is nagyobb, 20 gigabájt kapacitású változatot tesz majd elérhetővé. A Hitachi miniatűr meghajtói - s így az iPod minik is - jelenleg legfeljebb 6 gigabájtos változatban kaphatók.