Sulinet Expressz: harmadik felvonás

Vágólapra másolva!
A vásárlókat nem, de az egész beszállítói kört érintő változással indult el az adókedvezményes PC-vásárlást biztosító Sulinet Expressz program III. szakasza.
Vágólapra másolva!

A Sulinet Expressz (SE) III. keretében júliustól 11 cég forgalmazhatja a termékeket. A cégek némelyike más cégekkel összefogva és konzorciumot alakítva folytatta tevékenységét, így lényegében 21 vállalkozás áll a SE értékesítői hálózat élén. A SE II. szakaszának zárónapján még 74 szállítóval állt szerződésben a programot koordináló oktatási tárca.

Mint Kovács Péter, a tárca kabinetjogásza az [origo]-nak elmondta: a 21 vállalkozás gyakorlatilag a teljes disztribútori spektrumot reprezentálja. Míg a Sulinet Expressz II. zárónapján az ország 1526 számítástechnikai szaküzlete és 19 üzlethálózata volt a tagja a programnak, ma lényegében változatlan számú boltban lehet megvásárolni a sulinetes termékeket: 1491 üzlet és 19 hálózat közreműködésével terítik az árucikkeket.

Kovács Péter elmondta, hogy komolyabb jótállási és szavatossági feltételeket szabtak, valamint stabilabb pénzügyi-gazdasági hátteret követeltek meg a program III. etapjának résztvevőitől. Lényegében emiatt csökkent a beszállítói kör, ami ugyanakkor a fogyasztók számára kedvezőbb változást is jelent, hisz például a jövőben hiba esetén ugyanabba az üzletbe vihetik vissza a rossz termékeket, ahol azokat vásárolták.

A változások egyáltalán nem érintik az értékesített termékek körét. A SE-ben eddig 200 ezer számítógép lelt gazdára, s százezres nagyságrendű volt az értékesített egyéb alkatrészek, termékek aránya is. Az idei forgalom meghaladta az ötmilliárd forintot, és év végéig 20 milliárdos összértékesítéssel számol a tárca.