Japán építi a világ leggyorsabb számítógépét

Vágólapra másolva!
A japán kormány 2010-ben vágna vissza az IBM-nek: szuperszámítógépük hetvenháromszor lesz gyorsabb, mint az amerikai Blue Gene.
Vágólapra másolva!

Jelenleg az IBM Blue Gene/L nevű gépe a világ leggyorsabb szuperszámítógépe, amely másodpercenként 136,8 billió számítás elvégzésére képes. Az amerikai gép tavaly ősszel vette át a vezető helyet a világ leggyorsabbjainak mezőnyében, és a jokohamai Earth Simulatort taszította le lista vezető helyéről. A földrengések szimulációjához használt japán szupergép két és fél évig állt az élen, és azóta a negyedik helyre csúszott vissza a ranglistán.

Japán ezért presztízskérdésnek tekinti, hogy visszavágjon Amerikának. A szigetország kormánya olyan szuperszámítógép megépíttetését határozta el, amely új sebességtartományba helyezi a vetélkedést - adta hírül a ZDnet. A tervek szerint a 2010-re elkészülő gép 10 petaflop számítási kapacitással rendelkezik majd, vagyis 10 trillió (10x1015) számítást végez majd el másodpercenként. Ezzel a teljesítménnyel a gép hetvenháromszor lesz gyorsabb, mint a Blue Gene.

A projekt jövő áprilisban indul, költségvetése körülbelül nyolcszázmillió dollár lesz. A japán kormány közleménye szerint a gépet a kozmológiai, meteorológiai és kémiai szimulációkhoz használják majd. A hétfői bejelentés a szuperszámítógép-tervezés amerikai nagyágyúit, az IBM-et és a Crayt sem hagyta hidegen: a két cég közölte, hogy 2010-ig ők is megépítenek egy-egy, a petaflopos sebességtartományban dolgozó gépet.