2020-ban érkezik a háromdimenziós tévé

Vágólapra másolva!
Japánban a tervek szerint 2020-ban piacra kerülhetnek az első háromdimenziós kép megjelenítésére alkalmas televíziók. A műsorok mellé térhatású hang társul majd, de még a szagokat is képes lesz közvetíteni az új generációs tévé.
Vágólapra másolva!

A japán hírközlési szaktárca közlése szerint az első háromdimenziós tévékészülékek leghamarabb tizenöt év múlva kerülhetnek majd a boltok polcaira. A virtuális valóságot megjelenítő televíziók alulról sugározzák majd nagyfelbontású képüket a térbe, így bármely irányból nézhetők, körbejárhatóak lesznek - nyilatkozta Josiaki Takeucsi, a 3D-tévé kifejlesztését célzó, 1 milliárd jenes kormányzati támogatással finanszírozott projekt vezetője.

A megoldásnak köszönhetően akár a szoba közepére varázsolható lesz akár egy futballpálya kicsinyített mása is, s fejlesztések folynak annak érdekében is, hogy a virtuális térben megjelenő dolgokat akár meg is lehessen érinteni, s szagukat is közvetíteni lehessen a nappalikba - nyilatkozta a Reutersnek a vezető. A térbeli megjelenítési technológiát a tévéadások élethűbbé tétele mellett többek közt virtuális áruházak, illetve a gyógyászati ipar is hasznosíthatná például virtuális műtétek végrehajtásához, vagy egy vizsgált szerv valósághű megjelenítéséhez.

A televízió új generációját egy nagyobb, nemzeti projekt részeként fejlesztik, melynek célja a nyelvtől és tartózkodási helytől független, egyetemes kommunikáció megteremtése. A projekt keretében többek közt olyan fordítótechnológiát is kifejlesztenek, amely lehetővé teszi az idegen nyelvű weboldalakon lévő információk maradéktalan elérését. A megoldás már az idei év végén bemutathatják.