Könnyen hordozható a papírszerű képernyő

Vágólapra másolva!
A Philips cég a berlini IFA (Internationale Funkausstellung) nevű szórakoztatóelektronikai vásáron állította ki újfajta megjelenítőjét. A kompakt képernyő érdekessége, hogy könnyű és papírszerűen összehajtható, így akár zsebre is lehet vágni.
Vágólapra másolva!

A holland gyártó Polymer Vision nevű leányvállalatának fejlesztése a Concept Readius nevet viseli. Az egyelőre csak prototípusként létező terméket elsősorban e-könyvek megjelenítésére szánják, s a berlini IFA kiállításon mutatják be.

A papírszerűen hajtogatható megjelenítő önmagában nem, csak eszközökbe beépítve lesz megvásárolható. Az 5 collos képátlójú képernyő 320 x 240 pixeles felbontással rendelkezik, s négyféle szürkeárnyalatot tud megjeleníteni. A monitor az E-Ink cég technológiáját használja, s rendkívül alacsony fogyasztással bír, s összetekerve mindössze 2 cm vastag, 6 cm magas és 10 cm széles.


Forrás: [origo]
Az összehajtható képernyő

A fejlesztők közlése szerint a Concept Readius nagy kontrasztaránnyal rendelkezik, így jól láthatóak rajta a megjelenített szövegek, grafikák vagy például elektronikus térképek. A fejlesztők egyelőre nem közöltek információt arról, hogy az újfajta képernyő mikor debütálhat a kereskedelmi forgalomban is elérhető termékben.