Játékok fejlesztésében segédkezik Spielberg

Vágólapra másolva!
Steven Spielberg, az Oscar-díjas amerikai filmrendező a világ legnagyobb videojáték-kiadójával, az  Electronic Artsszal (EA) kötött megállapodást, melynek részeként három játékszoftver fejlesztésében fog részt venni.
Vágólapra másolva!

Az E.T. - A földönkívüli és a Schindler listája című filmek rendezője pénteken jelentette be, hogy az EA Los Angeles-i részlegével több évre szóló szerződét kötött, amely három játékszoftver közös fejlesztését foglalja magában, pénzügyi részletei azonban nem ismertek. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint Spielberg maga is a kiadó játékainak nagy rajongója, s Amblin Entertainment nevű produkciós cégével a rendkívül élethű grafikai megjelenítésre képes, hamarosan megjelenő új generációs játékgépekre készülő, széles felhasználói körnek szánt játékprogramok történetének, alapötletének kidolgozásában vesz majd részt.

Az együttműködés nyomán elkészülő videojátékok fejlesztését, kiadását és terjesztését az EA fogja végezni. Steven Spielberg DreamWorks nevű cégének egyik részlegén, a DreamWorks Interactive-on keresztül már korábban is foglalkozott játékszoftverek fejlesztésével, a divíziót azonban 2000-ben eladta az Electronic Artsnak. A cég azóta EA Los Angeles (EALA) néven működik, s többek közt a Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmje által inspirált Medal Of Honor játékok fejlesztéséért is felelős.

Az EALA vezetője, Neil Young a Hollywood Reporternek úgy nyilatkozott, hogy a Spielberggel közösen készülő játékok fejlesztése valószínűleg egymást követően kezdődik meg, s nem tartja kizártnak azt sem, hogy a játékokkal kapcsolatos mozifilmet is forgatnak majd az ismert rendező bevonásával. A játékszoftverek azonban várhatóan csak néhány év múlva kerülnek a boltokba, s a Playstation 3, Xbox 360, illetve a Nintendo Revolution konzolgépekre lesznek elérhetők - emelte ki Young.