A következő Windows önmagát javítja majd

Vágólapra másolva!
A Windows Vista automatikusan figyeli majd a számítógépet, és a kisebb hibákat kijavítja, a súlyosabb rendellenességekre pedig még bekövetkezésük előtt figyelmezteti a felhasználókat, hogy el lehessen kerülni a nagyobb bajt.
Vágólapra másolva!

Az új funkciókat a Windows Vista legfrissebb, fejlesztőknek szánt változata fedte fel: a Microsoft most kezdte meg a készülő operációs rendszer Community Technology Preview (CTP) verzióinak kiadását, amelyeket folyamatosan jelentet majd meg, ahogy egy-egy jelentősebb újítás elkészül, adta hírül a CNet. A bétaváltozatok kiadása között megjelenő időközi tesztverziókat világszerte mintegy félmillió regisztrált fejlesztő kapja meg.

Stabilabb és kényelmesebb

A Vista most kiadott új változatában két olyan modul kapott helyet, amelyek a rendszer stabilitását hivatottak növelni. A Solutions Center a rendszerösszeomlásokat igyekszik megelőzni a virtuális memória folyamatos monitorozásával, a merevlemezek épségét vizsgáló diagnosztikai program pedig önállóan dolgozik, és figyelmezteti is a felhasználókat az esetleges súlyos hibákra, hogy elkerülhető legyen az adatvesztés. "Többek közt azt is szeretnénk elérni, hogy a PC-k olyan szinten tudják javítani magukat, mint eddig soha" - mondta el az újításról Mike Burk, a Windows Vista termékmenedzsere.

A legfrissebb Vistában a fejlesztők egy vezérlőtáblára integrálták a noteszgépek kezelését megkönnyítő mobilitási funkciókat, és a hálózati kapcsolatok kezelőfelületét is leegyszerűsítették. Az operációs rendszer tesztváltozatában helyet kapott a továbbfejlesztett Internet Explorer 7-es is, amely okosabb nyomtatási funkciókat kapott. A hivatalos tesztelők vethettek pillantást először a Windows Media Player 11-es változatára is. Ez utóbbin a legszembetűnőbb változás a kezelőfelület leegyszerűsítése, amely leginkább az Apple Quicktime lejátszójára emlékeztet a középre helyezett "play" gombbal.

Folyamatosan mutatják be a fejlesztéseket

A Windows Vista CTP-változatában az új funkciók még csak korlátozottan működnek, de a Microsoft ezek bemutatásával is szeretne visszajelzéseket begyűjteni az új operációs rendszerrel kapcsolatban, hogy fokozatosan javíthassa ki hibáit. Ilyen időközi verziókat korábban már jelentetett meg a cég egyes szoftvereiből, de operációs rendszerből még soha. Az új Windowsból július végén jelent meg az első béta változat, amelyet várhatóan valamikor jövő tavasszal vagy a nyár folyamán követ egy második, amely már nem csak a hivatalos tesztelők, hanem a fogyasztók számára is elérhető lesz. Az operációs rendszer végleges változata valamikor 2006 második felében jelenik meg.