Házimozi-PC magyar szoftverrel

Vágólapra másolva!
Egy egri cég az Intellel közösen mutatta be kifejezetten nappalikba  szánt számítógépét. A kétféle típusban debütáló PC-vel tévéműsorokat is lehet rögzíteni, egyszerűsített,  magyar nyelvű menüje pedig távirányítóval is elérhető.
Vágólapra másolva!

Az egri Ansys Informatika által összeszerelt PC-kből két típus lesz kapható, egy vékony, kompakt típus, valamint egy nagyobb változat, melynek előlapján egy LCD-képernyőt is elhelyeztek, amelyről például az épp lejátszott zeneszám címét olvashatja le a tulajdonos.

A házimozi-PC-k (Home Theatre Personal Computer, HTPC) külsőre leginkább egy hifi-erősítőre hasonlítanak, s a gyártó szerint kiválthatják az asztali DVD-lejátszókat és felvevőket. Belsejében felszereltségtől függően 3 gigahertzes, vagy annál gyorsabb Pentium 4 processzor található, a rendszer csendes működéséről pedig speciális, alacsony zajszintű hűtőrendszer gondoskodik.

Hasonló konfigurációt Entertainment PC néven tavaly télen a szintén magyar Albacomp is bemutatott. Míg az előbb említett modell a Windows XP kifejezetten távirányítós számítógépekhez szánt Media Center Edition változatát futtatja, addig a most bemutatott modellhez hagyományos XP jár, melyet egy magyar nyelvű kezelőfelülettel egészítettek ki, mely a távirányítóval való használatot teszi lehetővé. A konfigurációhoz DVD-író, vezeték nélküli egér, billentyűzet jár, s akár két darab tévétunerrel is rendelhető: ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a felhasználó egy csatorna műsorának rögzítése közben egy másik adót nézhessen a képernyőn. A PC nagyfelbontású (HDTV) képernyőkhöz, valamint házimozi-hangrendszerekhez is csatlakoztatható.

Internetkapcsolat megléte esetén a HTPC-n magyar nyelvű elektronikus tévéműsort is megtekinthet pár gombnyomással a tulajdonos, míg az időeltolás nevű funkcióval élő adás esetén is ott lehet bármikor hagyni a képernyőt, mivel az folyamatosan rögzítésre kerül a merevlemezre, így a géphez visszatérve megszakítás nélkül folytatható például egy adott film nézése. A két újfajta házimozi-PC-t a forgalmazó szupermarketekben is árusítani tervezi, bruttó áruk felszereltségtől függően 270-290 ezer forint.