A közeli ismerősöket szűri ki a levelezőpartnerek közül a Microsoft legújabb alkalmazása, amely új lehetőséget ad az e-mailek szortírozására.
A Microsoft kutatóinak legújabb szoftvere az e-mailek áttekintését könnyíti meg a felhasználóknak azzal, hogy nem dátum, hanem a feladóhoz fűződő viszonyuk alapján szortírozza őket - írja a CNet. A SNARF (Social Network And Relation Finder) a felhasználó levelezésének alapján szűri ki a fontos ismerősöket, és az ő leveleiket veszi előre a rangsorban.
A szoftver többek közt a levélváltások gyakorisága és témája alapján igyekszik leszűrni, hogy a felhasználót kihez fűzi szorosabb kapcsolat, mivel a mindenkire jellemző, hogy gyakrabban válaszol a számára fontos emberek leveleire, mint azokéra, akik nem állnak olyan közel hozzá. A fejlesztők a közeljövőben azzal szeretnék kiküszöbölni a rendszer lehetséges hiányosságait, hogy a felhasználók számára is lehetővé teszik a fontos, de ritka levélváltások jelölését - édesanyám soha nem válaszol az e-mailekre, mondta el erre a példaként a cég egyik munkatársa -, illetve a levelek címkézését.
Elképzelhető, hogy a címkézési funkció már az Outlook következő verziójában is megjelenik majd, és a fejlesztők nagy jövőt szánnak a szociális kapcsolatokat feltérképező funkcióknak. A fejlesztés alatt álló SNARF az SP2-t tartalmazó Windows XP operációs rendszereken használható az Outlook 2003 levelezőprogrammal, de hamarosan valószínűleg mobileszközökön is elérhető lesz, mivel ezeken a legnehezebb nagy mennyiségű e-mail üzenetet gyorsan áttekinteni.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.