Újabb digitális bolondságok

Vágólapra másolva!
Az elektronikus és egyéb csúcstechnikai őrültségek tökéletes karácsonyi ajándékok: meglepőek, érdekesek, ráadásul a legtöbb esetben még használhatók is (ellentétben például az évente kapott nyakkendővel vagy névjegykártya-tartóval). Lássuk, milyen meglepő találmányokkal készülnek az ünnepekre a fantáziájukat szabadjára engedő gyártók!
Vágólapra másolva!

Netrádió a nappaliba

Kapható a Computer Panoráma decemberi számahttp://www.cp.hu

Manapság egyre többen hallgatunk internetes rádióadásokat, nem véletlenül: először is nincsen reklám, másodszor a kínálat óriási: csak a Shoutcast kollekciójában több tízezer állomás található, stílus és kategória szerint rendszerezve. Emellett persze rengeteg olyan speciális tematikájú állomást találhatunk, amit az éterben hiába is keresnénk - jó példa erre a motorosok rádiója vagy a kifejezetten háziállatoknak sugárzó Pet radio.

Ha kedvenc online rádióadóinkat PC nélkül is hallgatni szeretnénk, akkor a Terratec cég Noxon nevű, Wi-Fi vezeték nélküli adatátvitelt használó eszköze lehet segítségünkre. Ha lecseréljük az új kütyüre az éjjeliszekrényen trónoló FM-rádiót, az elérhető zenei kínálat sokszorosára bővül ki.

Forrás: [origo]

A támogatott formátumok listája rövid, ám gondosan összeválogatott: a hazai boltokban is kapható Noxon többek közt mp3 és Windows Media formátumú hangstreameket tud lejátszani. Ezenkívül a távirányítóval vezérelhető eszköz támogatja a fontosabb wi-fis titkosítási algoritmusokat, s megfelelő beállítások után a vezeték nélküli hálózaton át akár a számítógép merevlemezén lévő állományokat is lejátszathatjuk vele.


Gyártó:Terratec
Honlap:www.my-noxon.com
Ár:30 ezer forint körül


Mp3-lejátszós svájcibicska

Sokáig örvendett nagy népszerűségnek a pendrive-ot tartalmazó svájci bicska, ennek azonban vége, hiszen megérkezett a fejlettebb verzió, az mp3-lejátszós változat! Az S.beat fantázianevű bicska egy teljes értékű svájcibicska, csak éppen a kor követelményeinek megfelelően egy mp3 zenefájlok lejátszására alkalmas USB-s egység is helyet kapott benne, természetesen behajtható formátumban.

Forrás: [origo]

Az eszköz egyébként wma és ogg formátumú állományokat is lejátszik, s 1 és 2 gigabájtos változatban kapható, később 4 gigabájtos típus is elérhető lesz: ez a tárkapacitás nagyjából azonos egy iPod nanóéval, tehát rossznak semmiképpen sem mondható. A bicska LCD-kijelzőt is tartalmaz, s nem maradt ki belőle az FM-rádió sem, s egy távirányító is jár az eszközhöz, melynek érdekessége, hogy nagyobb, mint maga a kés. Az eszköz beépített lítium-ion akkumulátoráról egy töltéssel mintegy 8 órán át használható a gyári adatok szerint. Az elektronikai ketyeréken kívül a szokásos kés-csavarhúzó-olló-drótvágó kombináció is teljes értékű a spéci bicskán, melyet a télen dobott piacra a gyártó.

Gyártó:Swissbit
Honlap:www.swissbit.com
Ár:156-235 euróba kerül az 1 és 2 gigabájtos változat


Hétnapos ébresztőóra

A képen látható szerkezet határozottan egy kisebb CD-lejátszóra vagy rádióra emlékeztet. Ennek ellenére ez egy ébresztőóra - annak is speciális fajtája. A Neverlate 7-day Alarm Clock ugyanis a hét minden napján más és más időpontokban képes csörögni, hogy napjaink rugalmas időbeosztású menedzserei minden reggel garantáltan percre pontosan ébredjenek.

Forrás: [origo]

A hétnapos ébresztésen kívül a szerkezetben további "menedzser" funkciók is találhatók, ilyen például a "ledőlés" funkció - egy gomb megnyomásával biztosíthatunk magunknak egy harminc perctől százhúsz percig tartó napközbeni szunyókálást és persze a hozzá való ébresztést. A mai világban persze ez már nem elegendő, így az óra mintegy mellékesen egy FM/AM rádiót is tartalmaz.

Gyártó:American Innovative LLC
Honlap:www.americaninnovative.com
Ár:35 dollár (~ 7300 forint)


Sugárzásmérő kulcstartó

Ez a találmány némileg morbid. A NukAlert Radiation Alarm nevezetű kulcstartó, bárhol is járunk, figyelmeztet az esetleges radioaktív sugárzásra. Hogy mindez megfelelően horrorisztikus legyen, az erősebb sugárzást sűrűbb csipogással, az egészségre ártalmas határérték átlépését pedig erőteljes szirénázással jelzi.

Forrás: [origo]


Ha esetleg nem vagyunk biztosak benne, hogy mikor mekkora dózist kapunk éppen, akkor a kulcstartóhoz kapott szép színes táblázat segítségével kikalkulálhatjuk, hogy a jelenleg hallható csipogási ráta mit is jelent pontosan. Persze a legjobb, ha a csipogást meghallva gyorsan eltűnünk a környékről - ez a biztos, és ehhez még táblázat sem kell. A kulcstartó poénos ajándéknak talán jó, de a legjobb, ha soha nem halljuk a hangját.

Gyártó:KI4U Inc.
Honlap:www.nukalert.com
Ár:35 dollár (~ 7300 forint)


Ujjlenyomat-olvasós mobiltelefon

Forrás: [origo]A Pantech által gyártott készülék a "világ első ujjlenyomatos telefonja" szlogennel készül betörni a piacra. Mi tagadás, ezzel nem lehet vitatkozni, ugyanis valóban ez az első ilyen jellegű kísérlet - kérdés persze, hogy az ötlet mennyire életképes. Az I.D YOURSELF nevezetű találmány lényege, hogy ezzel a telefonnal (a hagyományos gombok mellett) ujjlenyomat-azonosítás segítségével is lehet tárcsázni.

A tulajdonos összesen tíz telefonszámot rendelhet hozzá kezének ujjaihoz, így ezeket a számokat ezután garantáltan csak ő tárcsázhatja a mobilról - titkos ügynököknek és/vagy házasságtörőknek kötelező szolgáltatás -, akinek viszont nincs takargatnivalója, annak ez felesleges luxus. A készülék persze rendes mobilként is üzemel, amelynek különlegessége a hatvannégy szólamú polifonikus csengőhang (ami nem semmi, tekintve, hogy csak a legjobb szintetizátorok képesek ennyire), az igen vékony kivitel és persze az elegáns dizájn. Nagy hátránya, hogy kesztyűben nem használható, skandinávok és fázós felhasználók hátrányban!

Gyártó:Pantech
Honlap:www.pantech.com
Ár:bevezetés alatt


Puzzle-óra rossz ébredőknek

Forrás: [origo]Az idei év legjobb kütyüje, a puzzle-ébresztőóra karácsonykor ismét a polcokon lesz (a nagy érdeklődésre való tekintettel utángyártanak pár tízezer darabot a termékből). Bizonyára sok olvasónkkal megesett már, hogy az ébresztőóra vagy a mobil "szundi" gombjára kattintva nem ébredt fel idejében, és mondjuk elkésett munkahelyéről. Nos ennek vége, a Puzzle alarm-clock ugyanis az ébresztéssel járó iszonyatos csörgés-csattogás közepette az óra tetején található négy puzzle darabot a szoba négy legtávolabbi sarkába lődözi szét.

Ez még nem lenne gond, de az óra egészen addig nem hallgat el, amíg az ágyból felkelve - vélhetően sűrű káromkodások közepette - tulajdonosa össze nem szedi s a helyére nem illeszti a darabokat. Ha ezzel megvan, bizonyára nem sok kedve lesz már visszadőlni aludni: szóval a hatás garantált, bár a felhasználók jelentős része a második ilyen jelenet után valószínűleg miszlikbe szaggatja a puzzle-okat és darabokra töri az órát...

Gyártó:Bimbanana
Honlap:www.bimbambanana.com
Ár:52 dollár (~ 11 ezer forint)


Szintetikus növény

Forrás: [origo]A találmány lényege tömören megfogalmazva: szintetikus növény lusta kertészeknek. A Flip Flap elnevezésű növény legjobb tulajdonsága, hogy gondoskodik magáról, nincs szüksége vízre és mindenféle tápanyagokra. Túléléséhez és "növekedéséhez" nincs szükség elemre vagy akkumulátorra sem - jól nevelt növénykéhez illően fénnyel táplálkozik.

Ha megfelelő mennyiségű fényt kap, akkor "levelei" (vagy akármik legyenek is ezek) boldogan hajlonganak, sőt ugrabugrálnak, cseppet sem gépiesen, sőt elismerésre méltóan organikusan. Ha nem megfelelő a fényellátás, akkor persze elszomorodik és "lekonyul". Ráadásul egy kis kijelző is van rajta, amelyen keresztül jópofa üzenetekben tájékoztat minket kedélyállapotáról vagy esetleges igényeiről. A legviccesebb az egészben, hogy ha esetleg véletlenül meglocsoljuk, akkor elromlik.

Gyártó:Tomy
Honlap:www.tomy.co.jp
Ár:30 dollár (~ 6300 forint)



Robotegér

Forrás: [origo]Bármily hihetetlen, de igaz: a világ minden részén rengeteg feltaláló időt és dollármilliókat nem kímélve dolgozik azon, hogy olyan szerkezeteket alkosson, amelyekkel macskánk kellemesen eljátszadozhat. A háziállat-találmányok egyik legújabb és kétségtelenül legőrültebb darabja a Cat-attack elnevezésű ketyere. A gyártó és a feltalálók nem győzik büszkén hangoztatni, hogy a szerkezet működése a legmodernebb kutatásokon alapul.

Az eszköz a káoszelmélet alapjait használja arra, hogy garantáltan véletlenszerűen, ámde a macska viselkedését és reakcióit is figyelembe vevő módon mozgassa a padlón a robotegeret (és a vicc az egészben, hogy ez nem vicc - a fenti specifikációkat sajtóközleményben is kiadta a terjesztő cég). A káoszteóriára épülő algoritmus a műegér szoftverében akár igaz is lehet, a kérdés csak az, hogy miért nem lehet eme célra egy igazi egeret használni.

Gyártó:Advanced Pet Products
Honlap:www.advancedpetproducts.com
Ár:20 dollár (~ 4200 forint)

Computer Panoráma