Két évet kapott a Windows-kódot áruló hacker

Vágólapra másolva!
Kétéves börtönbüntetésre ítélték azt a 29 éves connecticuti férfit, aki weboldalán árulta a Windows forráskódjának részleteit.
Vágólapra másolva!

William Genovese, álnevén "illwill" még augusztusban ismerte be, hogy a Windows NT 4 és a Windows 2000 forráskódjának részleteit bocsátotta áruba weboldalán 2004 februárjában, most pedig két év börtön vár rá emiatt - adta hírül a The Register. A férfi per során azt állította, csak azért csináltak belőle bűnbakot, mert a hatóságok nem akadtak az igazi tolvajok nyomára. Genovese arra hivatkozott, hogy ő sem követett el nagyobb bűnt, mint a többi számítógép-őrült, akik a neten közzétették a 2004 februárjában kiszivárgott programrészleteket, a 20 dolláros vételár pedig "csak egy poén" volt.

Nem is adott el belőle sokat: összesen két vásárlója volt, az egyik egy biztonsági cég embere, akit a Microsoft bízott meg, a másik pedig egy FBI-ügynök. A szakértők szerint a programkódot fel lehetett használni arra, hogy segítségükkel a hackerek kiismerjék a Windows-rendszerek gyengeségeit.

A redmondi szoftvercég biztos benne, hogy a kód nem tőlük, hanem valamelyik partnerüktől szivárgott ki: a Windows forráskódjához és terveihez a cég mellett csak az amerikai kormány és bizonyos nagyvállalatok férhetnek hozzá. Genovese előélete sem volt éppen tiszta: a férfit ezt megelőzően 12 alkalommal ítélték el, többek közt három kiberbűntény és egy szexuális zaklatási ügy miatt, börtönbüntetését pedig március közepén kezdi majd meg.