Játékgép-processzor az IBM szupergépében

Vágólapra másolva!
A Playstation 3 játékkonzolhoz kifejlesztett processzorok olyan jól sikerültek, hogy hamarosan komoly szimulációs feladatokat is elláthatnak.
Vágólapra másolva!

Az IBM nagy kapacitású szervereket szerel majd fel az eredetileg a Playstation-höz kifejlesztett Cell processzorokkal - adta hírül a The New York Times. A lapkatípust a konzolt gyártó Sonyval és a Toshibával együttműködve fejlesztette ki a cég, és a mérnökök szerint tökéletese megfelel tudományos szimulációkhoz is.

3D-s grafikában az élen van

A Cell chipeket az általános célú PC-processzorokkal szemben háromdimenziós grafikai műveletekhez optimalizálták, hiszen a játékgépekben elsősorban erre van igény. A lapka erősségét viszont az erőforrás-igényes szimulációs feladatoknál is ki lehet használni. A celles gépeket így például olajkutatók használhatják majd a föld alatti készletek térhatású térképen való megjelenítéséhez, amit szeizmikus adatok feldolgozásával végeznek, vagy orvosok a beteg belső szerveinek ultrahanggal vagy CT-vel letapogatott képének 3D-s ábrázolásához.

Az IBM mérnökei szerint a Cell technológia lehetővé teszi az ilyen műveletekhez szükséges nagy mennyiségű adat gyors képi megjelenítést, ami a felhasználók számára is megkönnyíti az információk befogadását. A fejlesztők elképzelése szerint a több processzorral ellátott grafikus szerverek hamarosan akár élőben, így például műtét vagy konzílium közben adhatnak képet az orvosok számára a beteg belső szerveiben lejátszódó folyamatokról.

A szoftvereket még fejlesztik

Az első modelleket nyáron hozza forgalomba az IBM 25 és 35 ezer dollár közötti áron, ami egyben költségkímélő megoldás is a megcélzott felhasználói réteg számára - a nagy kapacitású szuperszámítógépek ugyanis akár több millió dollárba is kerülhetnek. A gépek Linux operációs rendszert futtatnak majd, és fejlesztők elmondása szerint egyelőre az alkalmazásfejlesztés a legnagyobb kihívás számukra, hiszen még nem léteznek célszoftverek a Cell-platformra.

Az új modellek debütálásával megfordult az innováció eddig megszokott iránya, hiszen rendszerint a hadiiparból kerülnek át új technológiák a tudományos, illetve a civil életbe. Most viszont akár a vadászpilóták kiképzését is segíthetik majd a Playstation-chippel felszerelt szimulátorok.