Két új, Intel processzorral szerelt változatot mutatott be az Apple cég Mac mini nevű, kekszesdoboz nagyságú asztali számítógépéből. A legolcsóbb Macintosh-gép az új lapkák révén a végrehajtandó feladat jellegétől függően akár négyszer gyorsabb is lehet elődjénél - ígéri a gyártó.
Az új Mac mini a Techbázison nemrég tesztelt iMac, valamint a felsőkategóriás MacBook Pro laptop után az amerikai cég harmadik olyan számítógépe, amely az IBM által gyártott PowerPC processzor helyett már Intel lapkát tartalmaz, mely feladattól függően akár négyszer gyorsabb lesz a korábbi típusoknál. Az új modell az Egyesült Államokban már kapható, belépőszintű változatáért a korábbi Mac mininél száz dollárral többet, 599 dollárt kell fizetni, Németországban pedig 550 eurós (körülbelül 140 ezer forintos) nettó áron hirdeti a gyártó. Az olcsóbbik típus az Intel egy processzormagos, Core Solo lapkájának 1,5 gigahertzen működő változatát tartalmazza, emellett fél gigabájt memóriával, 60 gigabájtos merevlemezzel, és CD-író/DVD-olvasó meghajtóval szerelték fel.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0603/20060301macmini.jpg)
Az új Mac mini távirányítóval
A drágábbik, 800 dolláros (Németországban 731 eurós, vagyis 184 ezer forintos) Mac miniben az Intel nagyobb teljesítményű, két processzormagot tartalmazó Core Duo lapkájának 1,66 gigaherzes változata található meg, melynek előnyei főként akkor mutatkoznak meg, ha a felhasználó egyszerre több alkalmazást is futtat, a két magnak köszönhetően ugyanis ebben az esetben sem csökken le a sebesség drasztikusan. Olcsóbb társához hasonlóan ez a típus is fél gigabájt memóriát tartalmaz, viszont alapból jár hozzá DVD-író, merevlemezének tárkapacitása pedig 80 gigabájt.
Több extra jár az alapcsomagban
Mindkét típusban az Intel integrált alsó kategóriás grafikus kártyáját alkalmazzák, így látványos háromdimenziós játékok futtatására az új Mac minik sem lesznek képesek. Ugyanakkor az új típusok alapból támogatják a wifi- és Bluetooth-adatátvitelt, valamint távirányító is jár hozzájuk. A multimédiás felhasználási lehetőséget növeli továbbá az, hogy az egy kilogrammnál alig nagyobb tömegű gépet optikai hangkimenettel és bemenettel is felszerelik, így házimozi-hangrendszereket is lehet kapcsolni hozzájuk. Praktikus újításként az USB csatlakozók számát is négyre növelték az új modelleken. A Mac minit továbbra is egér és billentyűzet nélkül árusítja az Apple, hiszen a belépő szintű típussal a gyártó nem titkoltan PC-tulajdonosokat szeretne a macesek táborába csábítani.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0603/20060301ipodhifi.jpg)
Nehéz, de hordozható hifi-hangfal
Hifi-bővítés az iPodhoz
Az új Mac mini mellett az Apple egy cipősdoboz nagyságú, hordozható hangfalat is piacra dobott, amely a társaság iPod zenelejátszóihoz csatlakoztatható. Az iPod Hi-Fi fantázianevű eszköz sztereó hangfalat, és mélyhang-sugárzót is tartalmaz, távirányító is jár hozzá. A készülék a mellékelt adapterek segítségével az összes eddig piacra dobott iPoddal kompatibilis, ezeket a tetején levő foglalatba lehet becsúsztatni. A közel hét kilós hangfal külön megvásárolható akkumulátorról és hálózati tápról is működtethető, s a gyártó szerint kiemelkedően jó a hangminősége, aminek meg is kérik az árát: az eszköz 350 dollárba, azaz mintegy 75 ezer forintba kerül a tengerentúlon.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?