PC-t adnak jó bizonyítványért gyerekeknek

Vágólapra másolva!
Jó (legalább 4-es átlagú) bizonyítványért adna személyi számítógépet hátrányos helyzetű családokban nevelkedő gyerekeknek két szegedi civil szervezet.
Vágólapra másolva!

Számítógéphez jutást segítő támogatói programot indított a szegedi A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a TOP Egyesület. A két civil szervezet adományozási programja számítógéphez jutási lehetőséget teremt száz olyan nehézsorsú (nagycsaládban élő, hátrányos helyzetű) általános iskolás diák számára, akiknek a családja még nem rendelkezik számítógéppel, és a gyermek legalább jó tanuló.

Legalább 4-es kell a vashoz

A pályázaton részt vehet családonként maximum egy 12-14 év közötti gyermek, akinek év végi tanulmányi átlaga minimum 4-es vagy annál jobb. A pályázat tartalma: - szülői aláírással nyilatkozni kell a hátrányos helyzetről (árvaságról, nagycsaládban élésről, és arról, hogy a családban nincsen számítógép), - meg kell adni a pontos adatokat (gyermek és a szülő nevét, címét, telefonját, pontos elérhetőségét), - osztályfőnök tanár ajánlása szükséges, amellyel mellékelni kell az aktuális év végi bizonyítvány másolatát is.

A pályázat beadása 2006. június 15. és 2006. július 15. között lehetséges az alapítvány címére (Mátrix Alapítvány, 6724 Szeged, Vértói u. 3.) címzett levélben. A borítékra írják rá: "Számítógép". Információs telefonszám: (20) 336-4166. Az alapítvány a beérkezett jelentkezések közül a száz általa legrászorultabbnak ítélt család számára biztosítja a támogatói programban való részvételt. A számítógépek kiosztására 2006. december 15-ig kerül sor.

MTI-OTS - [origo]