Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság március 10-i levelében továbbra is azzal vádolja a Microsoftot, hogy a bizottság által korábban támasztott versenyjogi feltételeknek csak hiányosan tett eleget.
Vágólapra másolva!

A bizottság ezt a véleményét független szakértők és egy szabadalmi jogokra szakosodott cég jelentése alapján alkotta meg. Az uniós versenyhatóság most írásos állásfoglalást vár a cégtől. Mivel a Microsoft még szóbeli meghallgatást is kért, hogy érveit előadja, a bizottság a dokumentumok és a meghallgatás alapján dönt, hogy a bírságot visszamenőleges hatállyal kiveti-e. Erre a meghallgatásra március 30-31-én kerül sor. Ha a büntetést a bizottság megítéli, ez ellen a Microsoft újra fellebbezhet.

Fellélegezhet az óriás

A Microsoft teljesítette az Európai Bizottságnak a technikai dokumentációval kapcsolatos összes követelését - közölte az amerikai cég február közepén, az EU Bizottság állításaira reagálva, csupán néhány órával a bizottsági ultimátum éjféli határidejének lejárta előtt, amely után a céget napi 2 millió eurós bírság fenyegette. Ezzel átmenetileg elhárították a bírságot.

Az Európai Bizottság 2004 márciusában 497 millió eurós rekordbírság megfizetésére kötelezte a Microsoftot, és emellett úgy döntött, hogy meg kell osztania riválisaival programkódját és fel kell ajánlania a Windows-t a Media Player árukapcsolása nélkül. A Microsoft a döntés ellen fellebbezett a luxemburgi Európai Bíróságnál. December 22-én Neelie Kroes, az EU versenyügyekben illetékes biztosa, napi 2 millió eurós büntetés kiróvását helyezte kilátásba a Microsofttal szemben, amely - a bizottság véleménye szerint - továbbra sem hajtotta végre a bizottság 2004. évi döntésében foglaltakat. A cégnek a 2006. február 15-i határidő állt rendelkezésére, hogy tisztázza magát, de úgy döntött, hogy elébe megy a felszólításnak.

Megismerhetik belülről is

Januárban a Microsoftnál bejelentették, hogy részlegesen hozzáférhetővé teszik a Windows eddig hétpecsétes titokként őrzött forráskódját. Akkori közleményük szerint e lépéssel túlmentek az Európai Bizottság igényein. A Microsoft közleménye szerint a bizottság figyelmen kívül hagyta a bizonyítékokat, és az ügy folyamán végig akadályozta a céget. "Több száz Microsoft alkalmazott dolgozott, több mint 30 ezer órán át, hogy létrehozzon több mint 12 ezer oldalnyi részletes technikai dokumentációt, amely a felhasználók számára most hozzáférhető. A Microsoft ezen kívül még 500 órányi technikai támogatást is felajánlott felhasználóinak, és elérhetővé tette minden releváns technológia forráskódját egy referencia-licenc keretében" - közölte a cég szerdai állásfoglalásában.

A vállalat továbbá bemutatott a bizottságnak független szoftver-szakértők által készített jelentést is, amely a Microsoft által létrehozott dokumentációt elemzi. "Meggyőződtünk arról, hogy a Microsoft által a szoftverek együttműködése érdekében kiadott információ megfelel a mai ipari követelményeknek, különösen egy ennyire összetett területen. Véleményünk szerint a Microsoft ésszerű határokon belül, teljes és pontos információkat adott ki, beleértve a protokollokat, a dependenciákat és a benne foglalt tudást" - tartalmazza a professzorok által írt jelentés.

Az igazság bajnoka

A cég válaszában kitér arra, hogyan hagyta többször is figyelmen kívül a bizottság a kulcsfontosságú bizonyítékokat és hogyan akadályozta az ügy során a Microsoftot a védekezésben. "A bizottság több hónapot is várt, mielőtt jelezte volna a Microsoftnak a technikai dokumentációval kapcsolatos észrevételeit, azután pedig csupán néhány hetet adott a vállalatnak az alapos átdolgozásra". A cég szerint a bizottság válasza azt mutatja, hogy még csak át sem nézte a Microsoft által határidő előtt benyújtott, kimerítő dokumentációt. A válaszból kitűnik hasonlóképpen az is, hogy a bizottság, a Microsoft többszöri kérése után is minduntalan visszautasította, hogy pontosítsa követeléseit és aggályait - állítja a multinacionális cég.