A Sony összeházasítja a tévét a PC-vel

Vágólapra másolva!
A Sony egy sor új PC-t mutatott be szerdán Japánban, amelyek már sokkal inkább tévékészülékre, mint számítógépre hasonlítanak.
Vágólapra másolva!

A Vaio L sorozatba tartozó modellek lapos képernyős, monitorral egybeépített számítógépek felhajtható billentyűzettel, amelyeket otthoni szórakoztatóközpontnak szán a gyártó - adta hírül a CNet. A sorozat új tagjait egyelőre csak Japánban forgalmazzák majd, és nem lehet tudni, hogy eljutnak-e majd az Egyesült Államokba vagy Európába.

A News.com által kiemelt Sony VGC-LA 19 collos, 1680x1050 pixeles felbontású képernyővel rendelkezik. A modell lelke egy, 1,66 gigahertzes kétmagos Intel Core Duo processzor, amelyet fél gigabájt memória szolgál ki, és 200 gigabájtos winchestere van. A modell beépített kamerával, mozgókép-rögzítési lehetőséggel és DVD-felvevővel is rendelkezik. A sorozat legolcsóbb modellje is több mint 300 ezer forintba kerül majd.

A cég már jó ideje gyárt ilyen formájú gépeket: az első sorozatot 2002-ben mutatták be, és a monitorral egybeépített megoldást alkalmazza az Apple, a Toshiba vagy a Clevo is egyes modelljeinél (sőt, már mi is bemutattunk egy ilyen párost). A Sony számára pedig már csak azért is jól jött, hogy a nappaliba szánt PC-ket gyárthat, mert ezen a termékek révén kamatoztathatja a televízió- és hifigyártás terén szerzett több évtizedes tapasztalatát. A japán gyártó a multimédiás modellekkel együtt összesen 41 PC-t mutatott most be.