[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > számítógép

90
100

Zavar az új Windows osztályzatai körül

[origo]|2006. 05. 30., 17:45|

A hardvergyártók panaszai nyomán a Microsoft átdolgozza készülő operációs rendszerének azon funkcióját, amely a PC teljesítményét osztályozza, mivel az félrevezető eredményeket mutathat a felhasználónak.

Ingyenes programok

LetöltésHasznos programok, játékok teljes és demóverziói a Szoftverbázison.

JÁTSSZ ONLINE!

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Microsoft a Windows Vistába egy olyan minősítőrendszert épít be, amelyosztályozza a felhasználó számítógépét az alapján, hogy az mennyire felel meg az új Windows rendszerkövetelményeinek.  A Windows Performance Rating nevű szoftver által adott osztályzat alapján könnyebben tájékozódhatnak majd PC-jük teljesítményéről, s végezhetik el az esetleges bővítéseket.

Emellett az értékelőrendszer a szoftvergyártók dolgát is megkönnyítené, segítségével ugyanis a bonyolult konfiguráció-leírások helyett ugyanis egyetlen számmal feltüntethetik majd alkalmazásaik rendszerigényét.

Úgy tűnik azonban, a Microsoft átdolgozza a PC-k teljesítményét osztályzó megoldást, miután a hardvergyártók részéről heves kritika érte a Vista tesztverzióiban is megtalálható programot, mivel az az általa kiosztott "osztályzat" félrevezető lehet a felhasználók számára.

Nem váltak be az osztályzatok

 A Windows Performace Rating 1-től 5-ös skálán értékeli a számítógép egyes komponenseit, például a processzort, a memóriát, a merevlemezt és a grafikus kártyát. Mivel a végleges pontszámnak mindig a leggyengébb hardver számít, előfordulhat, hogy egy egyébként 5-ösre értékelt, gyors processzorral, de gyenge, integrált videokártyával szerelt konfiguráció csupán 1-es minősítést kap a Vistától. Ráadásul az AMD processzorgyártó azt is problémásnak tartja, hogy a Microsoft saját teljesítménymérő alkalmazása nem iparági szabványokon alapul, ígya cég által gyártott lapkák például gyengén szerepelnek rajta.

A vállalat szóvivője a teljesítményméréssel kapcsolatos probléma kapcsán elmondta, számos hardvergyártó jelezte a cégnek, hogy az osztályzatos teljesítménymérés nem a legmegfelelőbb, így egy egyértelműbb módszert fognak kidolgozni - számolt be a News.com.

Forrás: Microsoft
Így osztályoz a Vista

A szoftveróriás egyébként nemrég publikálta a Windows Vista gépigényét: a cég információi szerint a rendszer alapfunkcióinak használatához egy legalább fél gigabájt memóriávam 800 megahertzes processzorral szerelt PC-re van szükség, amelyet a Windows DirectX 9 nevű szoftverkörnyezetét támogató videokártyával szereltek fel. A Vista full extrás funkciói - így például a látványos, Aero nevű grafikus felület - használatához 1 gigahertzes processzor, 1 gigabájt memória, s egy legalább 128 megabájt saját memóriával szerelt, nagyobb teljesítményű grafikus kártya szükséges.

Matricák és logók

Az új Windows megjelenése előtt új PC-t vásárlók tájékoztatása érdekében különböző matricák is jelzik majd, hogy az adott konfiguráció elboldogul-e a Vistával. A Vista Capable, (azaz Vista-képes) jelölés azt jelenti, az adott masinán elindul a Windows Vista alapverziója, míg a Premium Ready (Prémium-kész) felirat olyan konfigurációkra kerülhet fel, amelyeken az új operációs rendszer minden funkciója - így az új grafikus felület is - használható.

A Vistára váltani kívánó PC-használók dolgát a szoftveróriás egy speciális segédprogrammal, az Upgrade Advisorral kívánja segíteni. Az ingyenes alkalmazás megvizsgálja a meglévő gép paramétereit, s kilistázza azokat a funkciókat, amelyet az adott gépen az új Windows nyújtani képes

[origo]

Címlapsztori»

Forrás: Xbox Lát és hall az új Xbox Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
    Forrás: Xbox Lát és hall az új Xbox Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
    Forrás: Google Kikupálja szolgáltatásait a Google Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
    Forrás: AFP/Remy Gabalda Mit tud az európai csodarepülő? Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
    Forrás: [origo] Felhúztuk a maximumra a grafikát Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
    Forrás: [origo] Így mozizhat otthon torrentezés nélkül Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
    Fotó: [origo] Kifulladt az iPhone főellensége A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
    Forrás: AFP Élessze újjá a PC-jét tavasszal! Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
AEG Lavamat 60260 TL felültöltős mosógép a markabolt.hu-tólA-10% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, lágy ajtónyitás, dobpozícionálás, LCD kijelző-idővisszajelzés
119.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Mudra László [origo] Igazi rosszaság Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Forrás: Crisis.org.uk Virágot fújnak a koszba Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Forrás: Wikipedia Ha nincs király, jó a királynő is 300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.

Szavazás