Megjelenteti saját vírusirtóját a Microsoft

Vágólapra másolva!
A Microsoft holnap kezdi meg a OneCare Live biztonsági szoftver árusítását, amivel valószínűleg komolyan veszélyezteti majd a konkurenciát.
Vágólapra másolva!

A redmondi szoftvercég bejelentette, hogy az Egyesült Államokban csütörtökön megkezdi saját biztonsági és vírusirtó szoftvere, a Windows OneCare Live forgalmazását. A terméket dobozos és letölthető változatban is meg lehet majd vásárolni, a forgalmazást pedig az elkövetkezendő egy év folyamán terjesztik ki a világ többi országára.

A OneCare nem csak egy összetett szoftver, hanem online szolgáltatás is egyben, amely magában foglal vírus- és kémprogram-irtó, tűzfal, adatmentési és visszaállítási és teljesítményoptimalizáló funkciókat is. "Úgy hisszük, új kategóriát teremtünk ezzel" - mondta el a News.comnak Dennis Bonsall, a OneCare vezető termékmenedzsere. "Már nem csak biztonságról van szó, hanem teljes PC-gondozásról."

A OneCare használata 50 dollárba, vagyis körülbelül 10 ezer forintba kerül egy évre, és egy előfizetés három otthoni számítógépre szól. A Microsoft közlése szerint azonban még olcsóbb is lehet, mivel a forgalmazók ennél alacsonyabb akciós árakon is készülnek forgalmazni. A OneCare így komolyan veszélyeztetheti majd a többi vírusirtó- és biztonságiszoftver-gyártó - így például a Symantec, a McAfee vagy Trend Micro - piacát, amelyek eddig jól megéltek a Windows biztonsági hiányosságaiból.

A válasz: Falcon és Genesis

Az elemzők szerint a redmondi szoftvercég terméke elsősorban az üzleti felhasználók körében számíthat sikerre, akiknek egyszerűbb a Microsoft saját termékével védeniük windowsos gépparkjukat, de az otthoni felhasználóknak is vonzó lehet a szoftver. A konkurencia is készül visszavágni Redmondnak: a McAfee "Falcon", a Symantec pedig Genesis néven készíti elő saját hasonló szoftverét és kapcsolódó netes szolgáltatását.