Mégsem lesz PDF az új Office-ban

Vágólapra másolva!
A népszerű formátumot birtokló Adobe befenyítette a Microsoftot, így az Office 2007-ből kiveszik a PDF-et, amelyet csak egy kiegészítés letöltése után lehet majd használni.
Vágólapra másolva!

A Microsoft úgy döntött, kiveszi az Office 2007-ből a dokumentumok PDF formátumban való mentésének lehetőségét, miután az Adobe Systems perrel fenyegette meg a szoftvercéget a népszerű fájltípus miatt - adta hírül a VNUNet. A két vállalat hosszas egyeztetés után sem tudott megállapodni a népszerű formátum használatának feltételeiről. Bár az Office 2007 nemrég megjelent nyilvános tesztváltozatában lehet PDF formátumban menteni, a végleges verzióból ez az opció hiányozni fog.

A redmondi szoftvercég a PDF mellett saját hasonló fájlformátumát, az XML-szabványra épülő XPS-t (XML Paper Specification) is kiveszi az irodai szoftvercsomagból. A PDF elsősorban nyomdakész dokumentumok előállítására szolgál, az XPS pedig egy univerzális, külön kliensprogram nélkül megnyitható formátum, amely könnyedén olvasható például a webböngészőben is, és a Microsoft a PDF riválisának szánta.

Külön letölthető

A redmondi szoftvercég nem adja fel teljesen a két formátumot: az év végén megjelenő Office 2007 felhasználói egy külön kiegészítés letöltése után menthetik majd PDF-be és XPS-be dokumentumaikat. A mostani híradások szerint ez a kiegészítés ingyenes lesz, bár az Adobe szeretné elérni, hogy csak külön díj megfizetése ellenében lehessen használni formátumát.