Meztelenül a focipályára egy új játékkal

Vágólapra másolva!
Pályára berohanós játékprogram került piacra a németországi labdarúgó-világbajnokság kapcsán.
Vágólapra másolva!

A Flitzer nevű program azzal az alaphelyzettel kezdődik, hogy a renitens rajongó meztelenül áll a gyepen. A továbbiakban az a feladata, hogy összeszedje a füvön felbukkanó tárgyakat, miközben kikerüli a futballistákat, és természetesen menekül az őt üldöző biztonságiak elől. A szétszórt dolgoktól ideiglenesen láthatatlanná lehet válni, energiával lehet feltöltődni, de el is lehet bennük botlani, amit a közönség hangos ovációval fogad.

A 9,99 eurós (kb. 2800 Ft) játékban férfi és női "nudistát" egyformán lehet irányítani, sőt még a kinézetét is meg lehet választani. A játékot kiadták mobilos változatban is: maroktelefonra letöltve lehet szaladgálni a virtuális focipályán a marcona biztonságiak elől.

A vb-n eddig egyszer történt hasonló incidens: a brazil-horvát csoportmeccs 86. percében egy horvát drukker jutott be a pályára - igaz, ruhában. Ott másodpercekig ünnepeltette magát, majd odarohant Dado Prsóhoz, letérdelt elé és megcsókolta a cipőjét. Ezután a csatár kikísérte rajongóját a rendfenntartókhoz.

MTI - [origo]