Karácsonyra jön a Microsoft iPod-gyilkos lejátszója

Vágólapra másolva!
A Microsoft korábban tagadta a kiszivárgott információt, ám mostanra bizonyossá vált: karácsonyra a cég megjelenteti saját fejlesztésű zenelejátszóját és szolgáltatásait.
Vágólapra másolva!

A Zune nevet viselő terméket, pontosabban szoftveres és hardveres termékeket az iPod riválisának szánja a cég. A Microsoft saját zene- és médialejátszó készülékeket jelenetet meg ezen márkanéven, amelyekhez az Apple iTunes-hoz hasonlóan saját zeneboltot üzemeltet majd.

A Zune-t pénteken jelentette be a redmondi székhelyű szoftvercég, amely még idén - várhatóan a karácsonyi bevásárlási szezonra - meg is jelenteti az első modellt. A készülék merevlemezen tárolja majd a zenéket, és wifi-csatlakozóval is rendelkezik, amelynek funkcióját még csak találgatni lehet. Valószínű, hogy a lejátszóra vezeték nélkül lehet majd zenét letölteni, de az is elképzelhető, hogy a készülékek között is át lehet majd tölteni azokat.

A Microsoft azt is egyértelművé tette, hogy nem csak zeneboltot, hanem közösségi szolgáltatásokat is társítanak a termékhez, ami valószínűsíti, hogy a felhasználóknak lehetőségük lesz egymással is interakcióban lépni a készülékek segítségével. Az is kiderült, hogy cég műhelyeiben a zenelejátszó mellett egy videolejátszó fejlesztése is folyamatban van.