Retró játékélmény bagóért

Három vadonatúj, ám retró játékélményt kínáló konzolt próbáltunk ki. Tesztünk egyik résztvevője egy joystickba épített, borsos árú Commodore 64, két kihívója pedig egy Playstationt, illetve egy billentyűzetet utánzó kínai piaci, olcsó típus.

Nézze meg a C64-joystickot és a távol-keleti gagyikonzolokat működés közben!

Bár az idei év végén kezdik árulni a csúcsminőségű grafikai megjelenítésre képes következő generációs játékkonzolokat, az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a retrómasinák is. Ezek a gépek tizenöt-húsz éve írt, kezdetleges kinézetű programokat kínálnak, melyek azonban egy teljes generáció kedvencei voltak, akik közül sokan szívesen nosztalgiáznak egy-egy régi játékkal. Ezúttal három különböző retró-játékgépet próbáltunk ki: tesztünk első szereplője egy borsos, tízezer forint körüli árú (kis szerencsével akciósan 3-4 ezerért is elvihető), eredeti Commodore márkanéven kínált joystick.

C64 Direct-to-TV: retrójoystick egy vagyonért

A Mammoth Toys nevű gyártó tetszetős csomagolásban érkező botkormányának belsejében gyakorlatilag egy teljes C64 számítógép található egyetlen lapkára integrálva. Az eszköz négy darab ceruzaelemről a használat intenzitásától függően egy-két napig működik (elemcsere után persze tovább is), s RCA-kábelével egyszerűen lehet a televízióhoz csatlakoztatni. A bekapcsolást követően a fejlesztők logói után a klasszikus Commodore-rendszerablak jelenik meg. A beépített harminc játék kiválasztása egy stílusos, C64-grafikájú menüből egyetlen gombnyomással történik.

Az eszközön található játékok között olyan klasszikusok találhatók, mint például az Impossible Mission I-II., a Pitstop I-II., a Summer Games, a Winter Games vagy a Paradroid és az Uridium, a teljes játéklistát a C64 DTV Wiki-oldalán lehet megtekinteni. Mivel a botkormány csaknem teljesen ugyanolyan, mint az anno a C64-gyel használt joystickok, elég jól visszaadja a múltbéli játékélményt. Sajnálatos módon azonban a joystick kétjátékos módja nem az igazi: a programokban csak egymás után, pontszámok elérésével mérkőzhet meg két felhasználó, ami például egy autóverseny esetén elég unalmas. Kissé zavaró továbbá, hogy az eszköz nem a konnektorról, hanem elemekről működik, ezek cseréjéhez ráadásul még csavarhúzóra is szükség van: ez nem túl felhasználóbarát megoldás.

Az Impossible Mission is fut a joystickon

Három-négyezer forint körüli összeget ez a termék is megér, tízezres árát azonban eltúlzottnak tartjuk: ezt az összeget csak elektronikához értő, barkácsoló kedvű Commodore-veteránoknak érdemes leperkálniuk a kütyüért. A C64 DTV ugyanis remekül hackelhető, az interneten számos honlap foglalkozik azzal, hogyan lehet rajta saját szoftvereket futtatni vagy például billentyűzetet csatlakoztatni. A Machines.hu-n pedig a menübe elrejtett trükkök előhívásárol találni információt.

Pozitívumok	Negatívumok
úgy néz ki, mint egy valódi joystick	csavarhúzó kell az elemcseréhez
egy teljes C64-et építettek bele	nincs igazi többjátékos mód

"JUSTICE FORCE - Szuper 8 bites tv-játék"

Tesztünk második szereplőjét a kínai piacon szereztük be: a dobozán lévő magyar feliratok azt jelezték, ezt a készüléket kifejezetten az itteni piacra szánta a távol-keleti gyártó. Néhány idézet a csomagolásról: "Fedezze fel a 64 bites grafika és a CD minőségű, 94 MHz-es hangzás által nyújtott élményt", illetve "A valós idejű, 3-D-s környezet a játékélmény új dimenzióit nyitja meg" (sic!).

Sajnos a hangzatos szlogeneknek valójában semmi közük nincs a kétezer forintos hardverhez: a külsejét tekintve leginkább az első Playstationre hajazó eszköz a nyolcvanas években megjelent Nintendóval azonos színvonalú játékokat tud futtatni. A játékgéphez meglepően sok kiegészítő járt: két kontroller és egy fénypisztoly - ez utóbbit csak 60 hertzes, régi tévével lehet használni, 100 hertzes típusokkal vagy laposképernyőkkel nem. A botkormányhoz hasonlóan a kínai terméket is a kompozit-bemeneten keresztül lehet a tévéhez csatlakoztatni, de a biztonság kedvéért egy antenna-adaptert is mellékeltek hozzá, így akár egy Junoszty tévére is köthettük volna.

Újra likvidálhatjuk a teki-katonákat

A gép dobozát kibontva rendkívül erőteljes vegyianyag-szag ütötte meg orrunkat: a szag az eszközből áradt, még hetekkel később is érezni lehetett a kínai terméken a műanyag borítás nem túl kellemes illatát. A termék minősége csapnivaló, a gombok hol beragadnak, hol lenyomni nem lehet őket, semmi sem illeszkedik pontosan.

Ugyanakkor pozitív tapasztalatokat szereztünk a játékokkal: a csomagban lévő kártyán fociprogramot is találunk, amellyel akár két játékos is összemérheti tudását. Bár a főmenű szerint a gépen milliónyi játék található, valójában a tíz-tizenöt darabos kínálat ismétlődik a menü oldalain. 

Külön élmény volt a kacsavadászat és a virtuális agyaggalamb-lövészet a fénypisztollyal. Az alapprogramok mellé a a Super Mariót és az 1942 című lövöldözős játékot is megvettük háromszáz forintért - igaz, a programot tartalmazó kártya el volt repedve, magunknak kellett megragasztanunk. A fénypisztoly ravasza, illetve géphez mellékelt kártya pár nap után ugyancsak széttört: utóbbit végül meg sem ragasztottuk, a belsejében lévő áramkört ugyanis a műanyag fedlap nélkül is be lehet csúsztatni a helyére.

Pozitívumok	Negatívumok
többjátékos mód	borzalmas minőség
olcsó az alapgép és a játékok is hozzá	nem hagynánk vele egyedül a gyereket
jár hozzá fénypisztoly	a pisztoly csak régi tévével működik

"SQW-6086 - Új oktató tv-játék"

Tesztünk legérdekesebb darabja leginkább egy hagyományos PC-billentyűzetre hasonlít, s ugyancsak távol-keleti termék. Bár a dobozon lévő - ugyancsak magyar nyelvű  - felirat szerint a masina egy oktató-számítógép, a keményebb izgalmakra vágyó játékosokra gondolva két kontrollert és egy gépfegyvert mintázó fénypisztolyt is csomagoltak hozzá - összesen háromezer-ötszáz forintért. 

Érdemes megemlíteni, hogy bár "dzsunka" termékekről van szó, az SQW és a JUSTICE FORCE egymással teljesen kompatibilisek: a mellékelt játékok mindkét típusban működnek, de a kábelek és az irányítók is azonos csatlakozást használnak, azaz "plug and play módon használhatók".

 Csak enyhén erőszakosak a géppuskás játékok

Indítását követően egy Windowshoz hasonló, de persze jóval primitívebb grafikus felület fogadja a felhasználót. Ezen a billentyűzet nyilaival lehet mozgatni a kurzort s kiválasztani a futtatni kívánt programot. A kínálat részben azonos a "playstationös" játékokkal, itt is megtalálható a kacsavadászat, a foci és az olimpia, de a katalógust egy sor - feltehetően gyerekeknek szánt - szoftver egészíti ki.

Megtalálható itt számos ábécé-oktató alkalmazás: az egyikben például a helyes betűket leütve hörcsögök fejét lehet csapkodni egy kalapáccsal, egy másikban űrhajókat lehet kilőni.  Helyet kapott itt még pár C64-es grafikájú és zenéjű karaoke-program - amely a Happy Birthday, illetve a Jingle Bells című örökbecsű dalokat játssza a szöveg megjelenítésével. Kiválaszthatunk például BASIC programozófelületet, illetve kezdetleges szövegszerkesztőt, elektronikus üzenőfalat is - kár, hogy ez utóbbinak nem túl sok értelme van, mivel a betáplált szöveg nem menthető el. Javítja az összképet, hogy az oktatógépről a pasziánsz, a póker és az aknakereső sem maradt ki, így a nagyi is elfoglalhatja magát a masinával.

A kétjátékosos foci nem csak 1985-ben volt menő

Az előző modellhez hasonlóan a billentyűzetforma komputer is a Stronger márkanevet viseli, s riválisához hasonlóan durva műanyagszag árad belőle még a vétel után hetekkel is. A minőség ezúttal sem az ISO 9001-es szabványnak megfelelő: a fröccsöntött műanyagok illesztése pontatlan, a gombok hol kiesnek, hol beragadnak, máskor pedig nem lehet benyomni őket, a zavartalan gépelés lehetetlen.

Pozitívumok	Negatívumok
ketten is lehet játszani vele	arcpirítóan rossz minőség
kompatibilis a másik kínai típussal	beakad a fénypisztoly ravasza
úgy-ahogy lehet vele gépelni	alapból nincs benne a focis játék

Végszó

A három retró-játékot kipróbálva kivételesen nagyon is konkrét benyomásokat szereztünk. A három eszköz közül kétségkívül csak a C64 DTV joystick tekinthető normális minőségű terméknek, semmi nem tört le róla, s sosem kellett félnünk, hogy kigyullad-e - persze közel tízezer forintért ezt el is vártuk. Ugyanakkor ebből az eszközből égetően hiányzik a valódi párbajmód, melyet nem pótol az, hogy például egy autós programban egymás után lehetőség van két játékosnak is összemérnie a tudását.

Ezt a lehetőséget kizárólag a kínai noname konzolok kínálták: szerkesztőségünkben jó pár focimeccset vívtunk rajtuk, lőttük halomra a kacsákat a fénypisztollyal, vagy rágtuk át magunkat a háromszáz forintos - vélhetően a gyártó által nem hivatalosan licencelt - Super Mario pályáin. A gagyi típusokat két-háromezer forintért vettük, szétestek, beragadtak a gombjaik, de addig pont kibírták a strapát, amíg meg nem untuk a játékklasszikusokat. A Commodore 64 mai rajongóinak tehát érdemesebb a joystickot választaniuk, a mezei felhasználók viszont olcsóbban is jól szórakozhatnak a kínai piacos típussal - használat után azért javasoljuk, húzzák ki a tápot a konnektorból.