Bemutatta iPod-klónját a Microsoft

Vágólapra másolva!
Csütörtökön fotókat újabb paramétereket is közölt a redmondi cég Zune nevű hordozható médialejátszójáról, amelyet a már öt éve piacon lévő Apple iPod riválisául szán.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tájékoztatása szerint a Zune az év végétől lesz kapható az Egyesült Államokban: az eszköz 30 gigabájtos merevlemezzel és 3 col átlójú képernyővel lesz felszerelve. A japán Toshiba által gyártott eszköz fekete, fehér és barna színben lesz kapható, FM-rádiót is tartalmazni fog, legfőbb érdekessége a vezeték nélküli funkció.

Ez utóbbi segítségével az egymás közelében lévő Zune-lejátszók közt zenefájlokat is küldözgethetnek majd a tulajdonosok: az ismerős eszközéről lemásolt zeneszámot három alkalommal engedi meghallgatni a hardver. Emellett a beépített DJ-funkció segítségével az egyik kütyü használója négy másik, közelben tartózkodó felhasználó eszközére sugározhat zenét saját Zune-járól.

Forrás: [origo]
Hasonlít az iPodra a Zune

Bár a zenelejátszó várható ára és pontos megjelenési ideje még nem ismert, a Microsoft már most közölte, hogy a márkanéven egyéb hordozható eszközöket, többek közt multimédiás funkciókkal felvértezett mobiltelefont is tervez piacra dobni. A rivális Apple a napokban jelentette meg, hogy a zeneszámok, videoklipek és sorozatok mellett filmek értékesítését is megkezdi az ezek lejátszására képes iPodra, míg a Microsoft hasonló irányú terveiről egyelőre annyit közölt: jelenleg is tárgyalásokat forgat a filmstúdiókkal.

A zeneszámokat a Zune Marketplace nevű online zeneáruházban lehet majd megvásárolni az új termékhez, melynek használói havidíjas konstrukciót is választhatnak, melynek ellenében korlátlanul tölthetnek le zenéket, melyeket addig tudnak meghallgatni, amíg előfizetésük aktív.