A hétvége unalmas perceire klassz szimulátorokat válogattunk össze. A letölthető programokkal vezethet utasszállító és távirányítós repülőt, teherszállító hajót, vitorlást, de akár egy űrállomás irányítását is kézbe veheti.
Nyári szoftverválogatásainkban legutóbb metrós, villamosos, buszos és trolis játékprogramokat mutattunk be, ezúttal elhagyjuk a szárazföldet, s a levegőbe, az űrbe, illetve a tengerre merészkedünk. Mostani cikkünben egyebek mellett repülő-, hajó-, és űrhajó-szimulátorok ingyenesen letölthető, és demóverzióit gyűjtöttük csokorba.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0608/20060814flightsim.jpg)
Microsoft Flight Simulator X
A nyár végén jelent meg a redmondi szoftvercég immáron 24 éves múltra visszatekintő, rendkívül élethű repülőgépszimulátora legújabb verziójának extráit bemutató demó. A Flight Simulator készítői legutóbb 2004-ben jelentkeztek új változattal, az idén megjelenő X verzió azonban elődeinél jóval látványosabb grafikával bír - ennek megfelelően gépigénye is elég magas. A Flight Simulator ingyenes bétaverziójában háromféle repülőgépet lehet kipróbálni három misszióban. Érdemes letöltésmenedzser szoftverrel nekilátni beszerzésének, a demó mérete ugyanis 637 megabájt.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0609/20060930newzealan.jpg)
New Zealand R/C Model Flight Simulator
Jóval kisebb teljesítményű PC-n is elfut ez a kissé egyszerű, de azért nem csúnya grafikájú ingyenes szimulátor, melyben rádiótávirányítós repülőgépek vezetését gyakorolhatjuk. A telepítést sem igénylő, kicsomagolás után rögtön futtatható, 5 megabájtos programban többféle típus közül lehet választani, a gépek listáját az M billentyűvel lehet előhívni. A felszállást az L lenyomásával egyszerűsíthetjük le, a nézeteket pedig az F1, F2 és F3 billentyűkkel lehet váltani, míg a manőverezés a kurzorgombokkal történik. A tolóerő a számbillentyűkkel szabályozható, a látványos füsteregetést pedig a T és Z gombokkal lehet ki és bekapcsolni.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0609/20060930flightgea.jpg)
FlightGear
Annak ellenére, hogy ingyenes, nyílt forráskódú szoftver, a Flight Gear látványvilága és összetettsége révén közelebb áll a Microsoft Flight Simulatorhoz, mint a néhány sorral feljebb említett New Zealandhoz. A program szinte valós repülési élményt és fizikai szimulációt kínál, telepítőjének mérete is csupán 87 megabájt. A használatához szükséges információkat a program készítői által üzemeltetett wiki-oldalon lehet megtekinteni, ahonnan online kézikönyv is letölthető a programhoz.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0609/20060929shipsimul.jpg)
Ship Simulator 2006
Ha nem szeret repülni, hajókázzon egy jót virtuálisan! Valósághű hajókat felvonultató grafika, ténylegesen létező kikötők bejárhatósága, s realisztikus időjárási viszonyok jellemzik a játékot. Míg a Ship Simulator 2006 teljes verziójában nyolc különböző hajó - köztük a Titanic - és negyven küldetés található, a letölthető demóváltozatban csupán egy rotterdami kikötőben tevékenykedhetünk.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0609/20060929virtualsk.jpg)
Virtual Skipper 4
Igen nehéz irányítani ezt a vitorlásszimulátort, amelyben különféle típusú hajókkal lehet a tenger hullámait hasítani (az irányítás a kurzorbillentyűkkel történik). A Szoftverbázisról letölthető demóban a marseilles-i öbölben lehet megtanulni a vitorlázás alapjait, ezt követően pedig egy északi-tengeri versenyben mutathatja be tudását a játékos. A próbaverzióban is aktiválható a multiplayer-játékmód, ebben akár húsz játékos is összemérheti tudását az interneten keresztül.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0609/20060930orbiter.jpg)
Orbiter 2006 Free
Többszáz izgalmas küldetés található az Orbiter nevű ingyenes programban, amely jellegét tekintve leginkább a Flight Simulator űrbéli kiadásának tekinthető. Az élethű űrszimulátor menürendszeréből számos küldetés kiválasztható, amelyek közt nem csak valódi, de számtalan képzeletbeli misszió is helyet kapott. A fejlesztők honlapján ingyenes kiegészítőkkel extra funkciókkal bővíthető ki a játék, de mivel kezelése nem túl egyszerű, indítás előtt érdemes átolvasni a játék wiki-oldalát.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0609/20060930spacestat.jpg)
SpaceStationSim
A NASA közreműködésével készült űrállomás-szimulátorban egy komplett bázis felépítése és működtetése a játékos feladata. Űrkompok fogadása, űrhajósok kiképzése, laboratóriumok működtetése és számos egyéb érdekes tevékenység szerepel az űroktató játékban, persze az ingyenes demó sajnos nem tartalmaz minden küldetést. Jellegéből adódóan ez a játék sem egy két gombbal vezérelhető primitív program, a használatához szükséges információkat ezen az oldalon lehet megtekinteni.
Cikkünk jövő heti folytatásában újból a szárazföldön landolunk majd, s egyebek mellett teherszállító vonatos, kamionos, illetve hullámvasút-szimulátor játékokból fogunk csemegézni.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.