Pedofil játék készül az új Nintendóra

Vágólapra másolva!
Fiatal lányokat kell vetkőztetni és tapogatni egy készülő konzolos játékban boszorkánypróba ürügyén.
Vágólapra másolva!

Dokidoki Majosai, magyarul "Izgató boszorkánypróba" a címe annak a fejlesztés alatt álló játéknak, amelyben fiatal, többek közt egyértelműen kiskorúnak tűnő lányokat kell vetkőztetni és megtapogatni. A szoftvert egyenesen a "gyerekmolesztálók álom-játékának" titulálta az arról hírt adó Destructoid blog.

A perverz játékot a még megjelenés előtt álló Nintendo Revolution és a már forgalomban lévő Nintendo DS játékgépekre fejleszti az egyébként verekedős játékairól ismert japán SNK. A szoftver az újfajta konzolok interaktív vezérlőit használja ki, ami nagyon érzékletessé teszi a játékot. A felhasználó szinte a saját kezével húzhatja le az áldozatok ruhadarabjait, és tapogathatja meg őket akár a legintimebb helyeken is annak ürügyén, hogy megállapítsa, azok boszorkányok-e.

Japánban megszokott

Mivel a játékban rajzolt figurák szerepelnek, azok életkorát nem lehet egyértelműen megállapítani, első ránézésre viszont egyértelműen fiatalkorúak, vagy legalábbis annak akarják láttatni őket. Ez a fajta perverzió egyébként megszokott a japán animációs és rajzfilmkultúrában: a fiatal lányokat gyakran ábrázolják gyerekszerűnek és "öltöztetik" őket ennek megfelelő öltözékbe, például rövid szoknyás iskolai egyenruhába.