Drága, exkluzív és titkos élmények helyett az ingyenesen letölthető Zen Bondage szoftverből megtanulhatjuk, miért is izgalmas is a megkötözés.
A finn Moppi Productions gondozásában elkészült játékprogram a PC-s platform egyik legjobban polírozott és legtisztábban játszható gyöngyszeme. Egyetlen célja az, hogy 100 méter kötéllel teljesen befedjünk egy állatot - az állatvédők talán értékelni fogják, hogy stilizált faszobrokat, nem pedig élőlényeket kell bekötözni a játékban.
A bal és jobb egérgombokkal két tengely irányába tudjuk forgatni a bekötözendő testet (magunk felé/magunktól el, illetve oldalsó irányba), a kötél egyik vége pedig fixen rögzítve van az állathoz, így akárhogyan is kezdünk forgatni, fél percen belül teljesen egyértelművé válik a feladat. Apró tanács: előbb a konkáv felületeket (a bemélyedéseket) fedjük be, ha erről megfeledkezünk, nem érhetünk el 100 százalékot.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0610/20061020zenbondag.jpg)
A Zen Bondage egyik csodája, hogy a kötél viselkedése pont olyan, mintha a valós életben próbálnánk bebugyolálni akármilyen testet, második csodája pedig az, hogy egyszerű és roppantul hangulatos. Nemcsak a remekül összeválogatott színvilág és az absztrakt hiphopban járatos Ghost Monkey háttérzenéi tehetnek róla, hanem az az apró kis látványelem is, amelyre rögtön felfigyelhetünk a befedésnél: a kötél alatt vékony festékcsík jelenik meg, utalva arra, hogy az emberi testtel is ugyanez történne, csak ott pirulni szokás, nem zöldülni. (Jó hírünk van: akadnak pirulós figurák is a játékban.)
A minimális gépigénnyel elboldoguló, apró ablakban is futtatható játék öt-tíz perces kávézós belegabalyodásokra tökéletes.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.