Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye ihlette a napokban megjelenő, hazai fejlesztésű kalandjátékot. Mivel a Jumurdzsák gyűrűje hiánypótló darab, rögtön rávetettük magunkat a gyártósorról érkező DVD-k egyikére.
Letöltés
Jumurdzsakgyuruje.huA játék hivatalos honlapja
Bár a korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy a Jumurdzsák gyűrűje az Egri csillagok játékváltozata lesz, erről igazából szó sincs. Már rögtön a kezdő képsorokból kiderül, hogy az alkotás nem az 1500-as években, hanem javarészt napjainkban játszódik, azaz a Gárdonyi-regény inkább ihletője, mint alapja a játéknak.
Kisváros interaktív
A dobozán "interaktív filmként" jellemzett játék főcímdalát Pierrot énekli, s a program is a zenész fejlesztőcége, a Private Moon Studios munkája. A kiadó adatai szerint a játék mintegy másfél órányi videoanyagot tartalmaz, s két DVD-n került a boltokba. A programban a játékos egy Jonathan Hunt nevű, magyar származású amerikai újságíró bőrébe bújhatunk, akit Görög László személyesít meg. A történet szerint Hunt édesanyja halálát követően életében először utazik Magyarországra, s azért pont Egerbe viszi útja, mert itt élő leszármazottait is szeretné felkutatni.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0611/20061106jumurdzsa1.jpg)
Jonathan Hunt, a főszereplő (Görög László)
Az első percek a kilencvenes évek magyar akciósorozatát, a Kisváros emlékét idézték fel tesztelőnkben: ahhoz hasonlóan a játékban is sokszor emlegetik egy-egy létező étterem vagy utazási iroda nevét. Szerencsére pozitívuma is van annak, hogy a szoftver az egri önkormányzat megbízásából készült: a Jumurdzsák gyűrűjében a város minden egyes érdekességét meg lehet nézni a vártól kezdve a törökfürdőig.
Sajnos a dupla lemezes kiadás ellenére a játék mozgóképes részei nem DVD-minőségűek, bár a célnak igazából így is megfelelnek. A program minimális mennyiségű számítógépes grafikát tartalmaz, a játék digitális képekből és videókból áll össze. A játékmenet kétféle szegmensből áll össze: egy másik szereplővel történő interakció során filmanyagot lehet megtekinteni, a helyszíneken való körbetekintés pedig - néhol szebb, néhol kevésbé tetszetős - 360 fokos panorámaképeken keresztül történik, melyeken az egérrel lehet mozogni. Ez utóbbiak esetében az irányítás a kalandjátékoknál megszokott módon lehetséges: a megfogható tárgyak, megszólítható személyek fölé állva a kurzorral, annak alakja mindig megváltozik.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0611/20061106jumurdzsa3.jpg)
Sok titkot rejt Gárdonyi dolgozószobája is (klikkeljen a többi képért)
Jumurdzsák visszatér
Elsőként Hunt hotelszobájában ragadhatja magához a játékos az irányítást: az ajtóra kattintva panorámaképről panorámaképre lehet levánszorogni a portára, ahol egy térképet is adnak a könnyebb tájékozódáshoz. Ez talán a leghasznosabb tárgy: segítségével közvetlenül a megismert helyszínekre - például a múzeumba, a kávéházba - lehet ugrani, míg képernyőről képernyőre vándorolva ez jóval hosszabb ideig tart. A játék folyamán a legtöbb segítséget az utazási iroda Juli nevű munkatársa (Jordán Adél) nyújt majd segítséget.
Kedves geg, hogy a játékban Bárdy György, az Egri csillagok hajdani filmváltozatának legendás Jumurdzsákja is tiszteletét teszi: a Jámbor Mihály szerepét játszó színész egy időgépről szóló legendáról mesél Jonathannek, de sajnálatos módon néhány diskurzust követően történetbeli halála miatt eltávozik játékból (lehet, hogy nem is végleg?). A szereplők közt Ganxsta Zolee is felbukkan az utolsó napon, egy pofonosztogató ügynök bőrébe bújva, míg a Szomszédok Janka nénije, Pásztor Erzsi ezúttal egy kedves múzeumos nénit alakít.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0611/20061106jumurdzsa.jpg)
Egyetlen találkozónk Jámbor Mihállyal (Bárdy György)
Jámbor Mihály eltűnését követően a feladatok is egyre nehezebbé válnak: a megörökölt, Gárdonyi Géza titkosírásával rejtjelezett üzenet dekódolása nem kis koncentrációt igényel, de mint később kiderül, ez még egy egyszerű feladvány volt. Nem mindennapi lehetőség, hogy a nyomozás közben például a Gárdonyi-emlékmúzeumba és a törökfürdőbe is többször el kell látogatni, de akár a Minaret tetejéről, vagy a Camera Obscura segítségével is meg lehet nézni a város panorámáját - gyakorlatilag az egész játék egy gigantikus virtuális városnéző túra.
Nem kispályás rejtvények
A sikeres továbbjutáshoz szükséges feladványok, rejtélyek megoldása szinte sosem könnyű dió: sokszor órákon át kell kerestünk egyetlen hiányzó láncszemet. A hiányzó információk beszerzéséhez általában érdemes visszamenni a már felkeresett helyszínekre, s újból átkutatni mindent az egérrel, sokszor ugyanis egy figyelmen kívül hagyott tárgy vezet el a megoldáshoz.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0611/20061106jumurdzsa4.jpg)
Címerkészítés: könnyűnek látszik, de nem az
Talán a kelleténél kicsit több idegőrlő feladványt tartalmaz a játék, a készítők cseppet sem kímélik a játékost. A feszültséget enyhítendő, a Jumurdzsakgyuruje.hu honlapon a készítők nemsokára egy végigjátszást segítő leírást tesznek közzé - mivel sokszor ez is csak utalásokat tartalmaz konkrétumok helyett, nem teszi tönkre a játékmenetet, ha egy-egy problémás epizódnál beletekint a játékos. Tesztelőnk is jópárszor szorult rá használatára, de három napi játék után is csak nagyjából a történet 70 százalékáig jutott el - reális lehet tehát a fejlesztők által ígért 20 órás játékidő, ami egy átlagos játékosnak két hétre megoldja a szabadidő-problémáit.
Nem oktatóprogram
A Jumurdzsák gyűrűje tehát nem egy másfél-kétórás kikapcsolódást nyújtó multimédiás oktatóprogram: kőkemény feladványaival órákat szenvedtünk, bár ez nem feltétlenül negatívum. Noha Pierrot-ék tesztjei szerint a programmal egy iskolás gyermek is elboldogul, mi inkább úgy véljük, hogy inkább a szülőkkel közösen sikerülhet megoldani a feladatokat.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0611/20061106jumurdzsa5.jpg)
Sok információt kaphatunk a könyvtárból
Sajnos a szoftver demója csak karácsony tájékán lesz letölthető, így addig csak saját benyomásainkról tudunk beszámolni: Eger szerelmesei számára ez a program tökéletes választás, a játékban ugyanis a város minden érdekességét meg lehet nézni: múzeumot, várat, parkot, borozót. Az is igaz viszont, hogy a kalandjátékokat nem ismerők számára frusztráló lehet a csaknem teljesen lineáris játékmenet: amíg egy feladatot maradéktalanul nem végeztünk el, az idő sem telik, s a további feladványok sem érhetők el.
Bár dupla DVD-s kiadás, hazai programhoz képest kissé magasnak találtuk a játék 8 ezer forintos árát, igaz, a játék által népszerűsített Egerben feleennyiért meg lehet majd venni a programot. Azt maga a kiadó sem tudja még, hogy a Jumurdzsák gyűrűjének angol verziójából hány darab fogy majd külföldön, mi viszont szívesen látnánk a játékból egyéb városokat - például Pécset vagy Sopront - bemutató epizódot.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.