A Microsoft bejelentette, hogy befejeződött a Windows XP utódja, a Vista fejlesztése. Az új operációs rendszert az otthoni felhasználók jövő január végétől vásárolhatják meg.
Kérdések és válaszok az új WindowsrólMinden fontos információ a Vistáról
Az új Windows fejlesztése mintegy öt évet vett igénybe, igaz, a redmondi programozóknak nagyjából két évnyi munka után újból kellett kezdeni a kódolást, mivel az eredeti termék minősége nem felelt meg a kívánalmaknak.
Most már biztosan megjelenik
A Windows Vista elkészültét Jim Allchin, a szoftvercég alelnöke egy órával a kód lezárását követően jelentette be hivatalosan. Elmondása szerint a végleges verzió elkészült, teljesen stabilan működik, így biztosan le tudják szállítani a tervezett időpontban - ez azért fontos, mert az új Windows premierjét az elmúlt években többször is elhalasztották.
Elsőként a Microsoft nagyvállalati partnerei számára lesz elérhető a Windows Vista, ők már november 30-ától megkaparinthatják az operációs rendszert. Erre azért van szükség, hogy a PC-k és hardvereszközök gyártói elkészíthessék a megfelelő illesztőprogramokat termékeikhez, hogy azok a Vista alatt is használhatók legyenek.
Az otthoni felhasználóknak két hónapot várniuk kell a Vistára, ők január 30-ától vehetik meg az új Windowst. A Vista magyar nyelvű verzióra a cég tervei szerint várhatóan márciustól lesz kapható - mondták el a cég hazai leányvállalatának képviselői korábban az [origo] Vendégszobájában.
Kimarad a karácsony
A késedelmes megjelenés miatt a karácsonyi vásárlási szezont a cég elszalasztja, amely érzékenyen érintheti a szoftveróriás mellett a PC-gyártókat is. A csúszás ellensúlyozása érdekében egyes külföldi gyártókkal együttműködve a Microsoft olyan kuponokat osztogat újonnan vásárolt PC-khez, melyekért ingyen kaphatja meg a Vistát a vásárló, amint az megjelenik. Magyarországon egyelőre még kidolgozás alatt vannak a hasonló akciók, mondták el a hazai képviseletnél érdeklődésünkre.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0610/20061003vistaoffi.jpg)
Sok kép a Vistából (klikkeljen a képre)
Bővíteni kellhet a gépet a Vistához
Az új Windows hatféle változatban jelenik majd meg: a fejlődő országok piacaira szánt, lebutított Starter mellett kétféle otthoni, kétféle üzleti, és egy, minden funkcióval ellátott Ultimate verziót lesz elérhető belőle. Az európai uniós piacon pedig a versenyjogi szabályok miatt a Media Player nélkül, N-jelzésű változatban is árulni fogják a szoftvert.
Bár a látványos, térhatású grafikai elemek kikapcsolásával a Vista gyengébb számítógépen is elfut, ha az legalább 800 megahertzes processzor, és fél gigabájt memória van a gépben. Minden grafikai extrájának kihasználásához azonban ajánlott egy kétmagos, legalább 3 gigahertzes processzor, 2 vagy több gigabájt memória, erős grafikus kártya, gyors merevlemez. Korábbi cikkünkben az egyik utolsó, már stabil működésű tesztverzióval szerzett tapasztalatainkról számolunk be.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?