A számítástechnikai boltok eladóinak és kereskedőinek is oda kell figyelni arra, hogy jogtiszta szoftverekkel értékesítsék a számítástechnikai termékeket - derül ki az üzleti szoftverek fejlesztőinek hazai érdekvédelmi szervezetének, a BSA-nak a sajtóközleményéből.
Letöltés
Az elmúlt időszakban jónéhány számítástechnikai kiskereskedelemmel foglalkozó bolt alkalmazottja, illetve vezetője ellen indult büntetőeljárás, mivel alapos a gyanú, hogy illegálisan telepített, illetve "a gépen hagyott" szoftverekkel értékesítettek személyi számítógépeket.
A BSA és a rendőrség rendszeresen sort kerít a számítástechnikai üzletek ellenőrzésére. Az elmúlt év során több mint ezer boltot vizsgáltak meg országszerte, és mintegy 200 számítástechnikai boltnál merült fel, hogy üzletszerűen megsértik a szerzői jogi törvényt. A meglátogatott boltok mindössze 15 százaléka adott korrekt felvilágosítást a szoftverekkel, illetve azok jogtisztaságával kapcsolatban. A kereskedők többsége az illegális tevékenységet folytató boltok gazdasági nyomására megtévesztő információval vezeti félre a vásárlókat, illetve - esetenként a felbujtás határát súrolva - ad tanácsokat a vásárlóknak az illegális szoftverek beszerzésére és telepítésére vonatkozóan.
A BSA tapasztalatai szerint még ma sincs mindenki tisztában azzal, hogy az illegális szoftverterjesztésen ért vállalkozás vezetője és munkatársai egyaránt büntetőjogi, továbbá kártérítési felelősséggel tartoznak az illegális szoftverterjesztésért. A felelősség alól az a bolti eladó sem mentesül, aki - ingyen vagy csekély térítés ellenében - "rajta felejti" az operációs rendszer vagy szoftver alkalmazás állítólagos tesztpéldányát a PC-n.
A boltlátogatásokat követően számos esetben indult büntetőeljárás a szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt, illetve több szoftverfejlesztő jelentette be polgári jogi igényét a szoftverek jogosulatlan terjesztőivel szemben. A felelősség- mint a közleményből kiderül - a boltok alkalmazottaira, vezetőire is kiterjed. A büntető törvénykönyv szerint akár nyolc éves letöltendő szabadságvesztéssel is sújtható a szerzői és szomszédos jogok megsértője.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?